Evolúció

 

Fényben s árnyban játékosan álmodik a csend,

Pazar tükrét simogatja a tó,

Simul a párafátyol az égkék vizére.

 

Selymes hőlepel takarja az ébredő rekettyést,

Dobban a szív, hajnal vörös teste színezi,

Szerelmi bimbó spóráit szórja a szellőbe.

 

Tavasz friss, hűs lehelete átszalad a tájon,

Üdvözlégy! Kiált sugarával a felkelő Nap,

S a reggel aranyló fénye szájon csókolja a pírban égő hajnalt.

 

Csermely szerelmes vize kedves tava méhébe ömlik,

 Cuppanva csobog az élet vize, s partot ölel…

Domborodik már a meder.

 

Erdő új pendejét vasalja a tavaszi szél,

Megreked az árnyékolt kikelet ölelő fénycsóvája,

Csókos lehelet áramlik a fák sűrű homályába.

 

Fűszál hegyéről csurran a gyöngyöző, csillogó pára,

Új Nap új reggele köszönt a tájra,

Megtelik vággyal a szívekben az éltető remény.

 

Hegedűn tavaszi zsongás dallama csendűl,

Szeretet ölel szerelmet…

Érzelmek tengerében felfrissül a világ.