Éva anya-könyve: Gát utca három

Éva anya-könyve: Gát utca három: "Ma, a Gát utcában jártam, a távolban hatot kondult a harang, valaki érkezett. A hármas szám alatt, törékeny asszony szült, szelet, ..."

A világ asztaláról

A testem só-nehéz,
mintha ezer ökör porrá zúzta volna,
keresztbe át, meg onnan vissza,
homlokom mögött méla-setét.
Gondolat alszik paplanában,
agyamnak meleg csend-zugában,
nem farag elmém vers-mesét.

A régiekből élek.
Velük szomjam oltom,
dús kutak töltik meg kiapadt hajlékom.
Ilyenkor olvasok,
klasszikust,
mait,
mindig a verset.

Ízük a számban roppanón herseg,
nyelvemre folynak keser-édes nedvek,
fájdalmak, szerelmek, véres-szenvek,
harcok.

Mondjátok nekem, még mit akartok?

Minden igétek ma is szaggat,
szűköl, ordít, lázad itt belül,
és fáj, hogyha kell,
tűzet visz ajkam át a partra...

Korholtok, neveltek rendületlenül.

Édes-igából - szabad járom,
dúdolom őket, muzsikálom.

Új érát él a múltidő.

Naponta támad fel sírjából versetek,
mit lélek-papírra sírva,
világ-asztalra tettetek.

Paszternák Éva

Deres lovam

Visszafelé forgat a gép,
s a vaskerék fogai
csattogva idézik fel
a gyermeket,
göndören, szőkén
nézi a jövőt.
Rám nevet.
Dundi, szabályos arc,
zöld, tiszta, gombszemek,
suta kis madárláb-ujjak markolnak
felnőtt kezet.
Az apáét, és ő fogja.
Hirtelen,
nyakába iszáknak felemeli,
gyöngysort kacag a gyermek,
hajába fúj a szél,
s hangja a lepkéket kergeti.

Még most volt,
pár nap választ el tőle,
de mégis megfoghatatlan,
már az a kéz elfoszlott rég,
csonttá vált sárga-föld hantban.

Iszákként magam maradtam.

Deres lovam vad sörénye
leheletként köddé lett,
majd tán a felhők kirajzolják,
mert tudom, hogy ott van fent.

Republic - Ima a gyermekekért

Signum - Ne félj, mert megváltottalak