Dönci a turista

 

Dönci, úgy tűnik az Akadémián töltött évek alatt, kissé megkomolyodott. Egy-egy stiklit azért még elkövetett a barátaival. Például éjjelizenét adtak a rektor úr fiatal feleségének. Lett is gond belőle a következő szigorlaton. Felkészültek ugyan alaposan, mégis megizzadtak a vizsga végére, de végül mindannyian helytálltak.

Dönci bár nem sportolt, de nagyon szeretett kirándulni, hegyet mászni. Nyáron nagy gyalogtúrákat tett és télen is felkötve a sítalpakat, bejárta az ismertebb hegyeket-dombokat. Sok kalandot élt át túra közben, csúcsokra mászott fel, jéghideg hegyipatakokban fürdött, pásztorkunyhóban éjszakázott, csobánokkal[1] barátkozott, olyan is volt, hogy eltévedt.

Egyik nevezetes kalandja az volt, amikor egy szamárral járta hetekig a havast. Kápolnásfaluban egy ismerős gazdától megvett egy csacsit. A hátára pakolta a holmiját, sátrat, takarót, száraz ruhát – ha elázna -, élelmiszert. Ez utóbbi szalonnából, hagymából és egy zsák krumpliból állott. Csomagolt még cukrot, sót, egy tarisznya kétszersültet és egy marék vitamin tablettát.

Kirándulók mesélték, hogy néha-néha látták, amint a gerincen végig vándorol egy málhás szamarat vezető sportsapkás ember. Pásztorok is említették a szamaras embert, aki sajtért tért be hozzájuk. Azt mondták, hogy a kutyák barátságosan fogadták, mintha ide tartozna. Bár az idegennel máskor „bizalmatlanok” ezek a komondorok, Döncit nem bántották. A nyugalma vagy a szamár jelenléte hatott rájuk, vagy a fiúból áradó a „barát-szag”? A kutyák ezt megérzik és ha már ők elfogadták, a pásztorok is jó szívvel lettek Dönci iránt. Megkínálták az ételükkel, szálást adtak neki éjszakára és reggel feltarisznyálták friss sajttal, ordával.

Így barangolt Dönci heteken keresztül, míg ki nem fogyott az élelemből, s hogy a krumplija is elfogyott, lement a hegyről, és az első faluban eladta a szamarat éppen annyi pénzért, mint amennyiért vette.

---

[1] csobán – juhász, a román cioban szó származékja

Könyvhét _ dedikálási sorrend

KÖNYVHÉT


A tervek szerint 2021. szeptember 2. és 5. között rendezik meg a 92. Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.
Dedikálási rend a Tortoma Kiadó és a Heraldika Kiadó standjánál:
Szeptember 3. péntek
11.00 – 13.00 – Benkő Mihály
11.00 – 13.00 – Radóczy Mária
13.00 – 15.00 – Csernik Pál Szende
15.00 – 17.00 – Juhász Imre
15.00 – 17.00 – Csáky Zoltán
Szeptember 4. szombat
11.00 – 13.00 – Radóczy Mária
11.00 – 13.00 – Pengő Zoltán
13.00 – 15.00 – Benkő Mihály
15.00 – 16.00 – Domonkos László
15.00 – 17.00 – Csáky Zoltán
Szeptember 5. vasárnap
10.00-12.00 – Babucs Zoltán




Köszönöm az értesítést Dr. Benkő Istvánnak!

A Szegedi Papucs Napja 2021. június 26.

 

 

 

Reményi Tamás: Szonettfüzér /I.-II. /

I.

Halleluja

.

Felragyog, lángol a szeretet fénye,

Dicsőség lelkedben, ó Mindenható!

Vesd örökké reánk a tekinteted:

Követünk! Legyen figyelmed állandó.

.

Orcánkon legördül az öröm könnye,

Jóságodnak ajánlunk minden szép szót,

Boldogok vagyunk, hogy Fiad született,

Ki Urunk lett, kire áldásod adod.

.

Fényes lelke bölcsességet sugárzik,

Szívünkbe szeretetét átplántálja,

Hitet nyújt, hogy ember építsen jövőt.

.

Mában mutatja földi léte végit,

Okulásként jelennel magyarázza,

Biztat: szebb lesz majd az elkövetkező!

.

II.

Erősít a szeretet

.

A szemből az öröm folyama árad,

Embert ölel a fény, mert alatta jár,

Boldog, kit simogat Jézus szép szava:

Szeretet. Ez a Földön a gazdagság!

.

Hidd el, jóvá tehetsz még minden rosszat,

Szeretet ünnepe jósággal megáld,

Szeresd az életet és minden társad:

Jobb lehet majd az egész világ!

.

Hitet kovácsolt a már megtért elme,

Gyertyák magasztos fénye véd utadon,

Lelkünket átkarolja a fényesség.

.

Üdvözlégy, ha követed a szent hitet,

Bátran küzdj, de légy mindig alázatos:

Becsüld meg az érted elfolyatott vért!

 

 

Életkép lent és fent

(prózavers)

 Selymes, mosolygós, illatos bor a pohárban, mellette az ivóban öregember elmereng, cigaretta füstjében sziluettje is alig dereng, gondolatai messze szállnak a világban. Kinn az utcán már az éj leplével ágyat vetett: zeneszó kihallatszik az ablakon. Csókolózó pár áll az utcasarkon, és a csalfa Hold e látványtól már szenvedett. Villamos csilingelve végig dübörög a sínen, megállóban néhány ember áll, ott a jármű csikorog, megáll… tömeg van a szerelvényen! Csillagok ragyognak, amott van a Göncölszekér, angyalok rajta, mindegyikük felfért, Nagy Medve szekeret húz, nekifeszül a rúdnak. Holdudvar ma igen népes, kerítése hatalmas, estély zajlik ott: ez bizalmas! Hordó gurul, zeng az ég, a vendégsereg tánca szépséges. Villámok cikáznak a Földre, felhők sírnak, örömkönny hullik, lágy szellő simogatja őket, mind az Ég csendjébe bújik, az érzelmek elcsitulnak egy időre… Fellélegzik a természet. Csillagfény világától csillog minden vízcsepp, gyönyörű virágok illata terjeng, lehullik róluk a gyöngycsepp. Miközben a sarki szerelmespár egymásnak fogad örök hűséget, az ivóban elhalkul mára a zeneszó, a bor is kiürül a pohárból. A záróra közeleg. A merengő öregember már nem iszik, körötte a helyiség lebeg, a gondolatai homályba merültek: akár egy végszó.

 

 

Valahol egy külvárosi éjszakában

(prózavers) 

                          

Sötétbe burkolódzott a város, sok ágyban izzad már a vánkos. Ragyognak az égen a csillagok, szemet vetettek az utcákra az álmatlanok. Homályos, torz képet mutat a sötétség, lelkekből árad a kétség. Könnyek hullnak, szerepet vállal a féltékenység,a csendet felébreszti az érzékenység. Ivóból kiszűrődik a vigalom, szóbeszédet követi az unalom. Felkiált egy hang: " hol a csillagom? "... Rokolyáját simítja már éppen, s ekkor jön a fájdalom! Bánatában iszik tovább a hangadó, számára véget ért már a dáridó. Üres üvegek glédája, mellettük még néhány korsó... Nem tud már gondolkodni, félálma is vigyorgó. Poshadt szag terjeng a levegőben, az ivó benne fürdik az italgőzben. Beszélni sem tudnak, ott már csak nevetnek. Egymás jajgatására ők oda sem figyelnek. Homályba vonultak a csillagok a hajnal egén, a Hold is csak kéjeleg az éj köpönyegén. Alattomos fekete felhő eltakarja a kényén, s ahogy tovaterjed: pőreségét takargatva búsul szégyenén.Torz képet fest a hajnalpír sugara, szállingózik dülöngélő roncsok sóhaja. Égbe kiált már a romlottság zsivaja, terítetlen marad otthon a szenvedély asztala. Ágyba roskad az éjszakai kimerültség borvirága, álmot hint szemére a nappali sötétség imája. Szédül az agytekervény, s rácsavarodik önmagára. Vörösbe torkollik az elme: ez lesz a felkelő Nap háza?

 

Evolúció

 

Fényben s árnyban játékosan álmodik a csend,

Pazar tükrét simogatja a tó,

Simul a párafátyol az égkék vizére.

 

Selymes hőlepel takarja az ébredő rekettyést,

Dobban a szív, hajnal vörös teste színezi,

Szerelmi bimbó spóráit szórja a szellőbe.

 

Tavasz friss, hűs lehelete átszalad a tájon,

Üdvözlégy! Kiált sugarával a felkelő Nap,

S a reggel aranyló fénye szájon csókolja a pírban égő hajnalt.

 

Csermely szerelmes vize kedves tava méhébe ömlik,

 Cuppanva csobog az élet vize, s partot ölel…

Domborodik már a meder.

 

Erdő új pendejét vasalja a tavaszi szél,

Megreked az árnyékolt kikelet ölelő fénycsóvája,

Csókos lehelet áramlik a fák sűrű homályába.

 

Fűszál hegyéről csurran a gyöngyöző, csillogó pára,

Új Nap új reggele köszönt a tájra,

Megtelik vággyal a szívekben az éltető remény.

 

Hegedűn tavaszi zsongás dallama csendűl,

Szeretet ölel szerelmet…

Érzelmek tengerében felfrissül a világ. 

 Reményi Tamás:

Tavaszi zsongás

/szonettkoszorú/

.

15.

.

Látod Kedves, dereng ismét a hajnal,

Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme.

Lelkünk már fényeket űz örök vággyal:

Szívünkben tűz ég, lángol a szerelem.

.

A perc távozik egy halk sóhajtással,

Öleléssel… reménnyel ébresztgetlek…

Érzelmes sikoly száll a pillanattal:

Elvész minden lobogó tűznek fénye.

.

Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon,

Örökké felizzik bennem a parázs...

Elégedett mosoly ül orcád szélén.

.

Édes élet: ajkamon sok mézes csók.

Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs:

Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.

.

1.

.

Látod Kedves, dereng ismét a hajnal,

Megsimogatja orcád a napsugár,

S lágyan reád terül aranyló hajjal,

Üde leheletével csókot hint rád.

.

Bimbók hasadnak, virágszirmok nyílnak,

Zöld lombozatukat hizlalják a fák.

Szusszan az idő, kakukkol az óra,

Röppen a madár, s a szellő üdén jár.

.

Minden csillag lehullajtotta fényét:

Ám ébredéskor elillant az álom,

Kitárulkozott a természet lelke.

.

Nappal s éjszaka, világos és sötét:

Érzelmek násza az egész világon...

Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme.

.

2.

.

Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme,

Szeretetet sugall minden szép virág,

Andalító szépségű a kikelet:

Színes ruhájában pózol a világ.

.

Megdobban a szív, leblokkol az elme

Mikor a lelkem már ölelésre vár,

Késik az életemnek nagy szerelme,

Az idő múlik, fátyolos ég néz rám.

.

Hevesen lüktet ereimben a vér,

Mikor derekát átöleli karom,

S elvarázsol sok-sok édes csókjával.

.

Álomvilágunk találkozást remélt...

Létünk boldog, szemünk csillagként ragyog,

Lelkünk már fényeket űz örök vággyal.

.

3.

.

Lelkünk már fényeket űz örök vággyal.

Szenvedély s szerelem csatol a mához,

A léted maga az érzelmi csoda...

A természet nyújtja való világod.

.

Csillagfények úsznak az éjszakában,

Lámpásuk elvezet a virágodhoz,

Szent kötelék lesz létünk valósága,

Amint összeköt minket a közös sors.

.

Bízvást hisszük, hogy létünk nem osztja szét

A megtett eskünket, a boldog jövőt:

Tartson az utunk végéig: úgy legyen!

.

Rád találtunk boldogság, nekünk lettél,

Szeretjük egymást, ez az életöröm:

Szívünkben tűz ég, lángol a szerelem.

.

4.

.

Szívünkben tűz ég, lángol a szerelem,

Gyönyör áramlik a lelkedből felém…

Vedd észre, engem vonz szemed szépsége:

Csillag az, ragyogása egy tünemény!

.

Nagyon vigyázok törékeny lényedre!

Te vagy a tavasz, s enyém e friss idény:

Léted erénye, lelkem üdvössége,

Kertem királynője, szívemben remény.

.

Kíváncsi szellő átszalad a tájon,

Pajkosan futkározik körülöttünk,

Majd odébb áll gyermeki vidámsággal.

.

Együtt sétálunk a csillagfény-úton,

Az est szépségébe belemerülünk:

A perc távozik egy halk sóhajtással.

.

5.

.

A perc távozik egy halk sóhajtással,

Az idővel karöltve elrepültünk.

A szívünkbe költözött új világban

Emlékeink álmait dédelgettük.

.

Utunkon orgonafák illatoztak,

Elsuhant gyermekkori virágkertünk,

Itt találkoztam először csókoddal…

S a rózsák közt szerelembe estünk.

.

Közeleg egy új nap, jő' a pirkadás:

Ébredés után a hajnal: tájfestő.

A Napból sugárzik a sok szeretet.

.

Az éj fátylát elvitte a szellő s lásd:

A rőt fény kedvessége kecsegtető

Öleléssel… reménnyel ébresztgetlek…

.

6.

.

Öleléssel… reménnyel ébresztgetlek:

Kedvesemhez bújok, mint hű szerető,

S cirógatom, ébredjen fel örömmel:

Madárcsicsergéstől hangos az erdő.

.

Egy táncos napsugár szökell fejére,

Csiklandozza, megrebbent a szemfedő,

S vele ébredt a tavasz üde lelke:

Mosolyog, de még álmos és merengő.

.

Csókos kikelet simogatja arcát,

 Átölel, s a törékeny vállán rándít,

Mert pajkos fények ültek a nyakába.

.

Ablakon át szellő borzolja haját,

Ajkát a vágya megreszketteti...

Érzelmes sikoly száll a pillanattal.

.

7.

.

Érzelmes sikoly száll a pillanattal,

Ziláló test és rezzenő ívelt száj...

Mintha álmodoznánk egy körhintában,

Körbe forog velünk ez a nagyvilág.

.

Sziréni hangfoszlány, egy imádott dal,

Lelkemig hatol, és az égbe felszáll,

A szeretet mindig a szívben marad:

Andalító varázs, ami visszajár!

.

Korosztály nélküli a szerelmi lét,

Új s újabb dolgos nappal más kezdődik:

Lélekhúrba feszül mindenki énje.

.

Szerelem nem ismer feltételt míg él.

Ha a lét új irányba folytatódik:

Elvész minden lobogó tűznek fénye.

.

8.

.

Elvész minden lobogó tűznek fénye,

Megszületett ember éltét nem féli,

De idővel eltelt a mersz' sok éve:

Amely addig tart, amíg létét éli.

.

A mát nem csak örömök tölthetik be,

Keserv-édes együtt, s külön is bénít,

Agg szív belefárad küzdelmeibe,

Ám a szeretet mindenkit megszépít.

.

Érzések, érzelmek még velem vannak,

Gondolattól virrasztok sok éjszakán,

Hol cél szentesít eszközt, ott van a hon!

.

Érzem, a jók mindig összetartanak.

Milyen jövőt hagyok majd magam után...

Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon.

.

9.

.

Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon,

Gondolatok tolakodnak agyamban,

Mert szerelem irányít uralkodón,

Érzelmeimet hevítem magamban.

.

Festői tájat képzelek vízparton,

Jó néha szerelmesen a szabadban...

Majd csókolni a Kedvest újra otthon

Föltöltődve vággyal, benn a lakásban.

.

Amikor virágba borul a mező:

A magány kegyetlenül zord és rideg!

Párban szép élet lehet csak jó imázs.

.

Vágyom a tavaszt, hosszú a télidő

Ott, ahol nincs szeretet, a szív hideg:

Örökké felizzik bennem a parázs.

.

10.

.

Örökké felizzik bennem a parázs,

Megmagyarázhatatlan amit érzek.

Magával ragad egy gyönyörű varázs:

Amikor meglátlak megdobban szívem...

.

Szerelmes vagyok: ez már a boldogság.

A sorstól kaptam, s lettél a végzetem:

Szeretlek! Mindig érzem a viszonzást.

Nagy szerelem, ölelés: szép az él

.

Minden csókod emlékeim közt maradt...

Hozzám simultál, szerelmesvirágom:

Sok hajnal ránk köszöntött légyott végén.

.

Egykori séták a csillagos ég alatt...

Megpihentél hajnaltájt a vállamon:

Elégedett mosoly ült orcád szélén.

.

11.

.

Elégedett mosoly ül orcád szélén

Amikor Neked bókokat rebegek,

S bevallom lelkem eltitkolt érzelmét,

Közben kis kezed szívem fölé teszem.

.

Éreztem, hogy nyomaszt egy nagy kérdés.

Picit félve: megkérem a kezedet...

Órákig tart ez a perc. Vajh' mit ígér?

Örökre szeretném a szerelmedet!

.

Árgus szemmel figyeltem a száját...

Gyönyörű szemében megcsillant a könny,

S végül derült arccal, halkan hozzám szólt.

.

Nagy izgalommal vártam a válaszát:

"...IGEN!" Arcán legördült az igazgyöngy.

Édes élet: ajkamon sok mézes csók.

.

12.

.

Édes élet: ajkamon sok mézes csók...

Mindörökre majdan maga mellé hív:

Hogy tanuljunk szerelmet felső fokon?

Csábos öleléssel keblére szorít.

.

Lágy tavaszi szellőben álmodozom:

Szíved mindig csak vonz, lelkem csatát vív.

Már döntöttem: arám leszel, s nem álmom!

Mágnes vagy, amely többé már nem taszít.

.

Van kinek más lehet a magasztos cél,

Szeretjük egymást, építünk rá jövőt.

Vállalnom kell! Ez nem hazardírozás.

.

Amin táncolok: nem más, mint pengeél.

Mindent úgy teszünk, ahogy az elődök:

Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs.

.

13.

.

Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs,

Bimbók hasadnak és rügyek pattannak,

Virágok nyílnak és zöldell a határ,

Lágy szellőben pirkadat szór aranyat.

.

Álomvilág, vagy tán ez a valóság?

Vége felé jár a szerelmünk álma.

Itthon vagyunk csodaszép Magyarország:

Házasodunk, egyek leszünk, de párban!

.

Lelkünk feltöltődött szép szerelemmel.

Már együtt sírunk és együtt nevetünk,

Létünkben már elkísér e szenvedély.

.

Szívünk megtelt nagy életszeretettel.

Minden kikeletet nagyon szeretünk:

Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.

.

14.

.

Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.

Csodás madárfüttyös hajnal ébresztett

A fennkölt álmok éjszakája végén,

Rőt napsugár minket megszeretgetett.

.

Jegygyűrű csillog a szerelmem kezén,

Napfényben játszik a bűvös kikelet,

Életünk végéig folytatódó kép:

Az idill filmje szemünk előtt pereg.

.

Szerelemmel szépített létre vágyok,

Hát ébredj drága, egyetlen virágszál,

Lelkemhez varrlak selyem-lélekhúrral...

.

Szerelmedet óvom, reá vigyázok:

A szerelmes éjszaka már messze jár...

Látod Kedves, dereng ismét a hajnal.