2014. szeptember 17., szerda

Hagyma fesztivál olasz módra





Édes savanyú hagyma (cipolla in agrodolce).
Most tanultam ezt a különleges csemegét. Ajánlják előételnek, és körítésnek hús vagy hal mellé. Fogyasztható frissen, amíg meleg, de hidegen is.
Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszéd városban (Cannara) rendezett hagyma fesztivált meglátogattuk. Mozgalmas, olaszosan látványos sokadalom alakult ott ki estére. A sátrak megnyíltak, s az árusok hangos szóval kínálták portékájukat. Nem csak hagymát, szó sincs róla! Mindent, mit a látogatók szívesen vásárolnának: bizsut - ezer félét, ruhaneműt, sálat, sapkát, gyerekjátékokat, édességeket, pékárut és más élelmiszereket. Tolong is a nép, s ahogy besötétedik, lesznek egyre többen. Lampionok fénye teszi hangulatosabbá az estét. Természetesen a hagyma játssza a főszerepet úgy a sátraknál, standoknál, mint a falatozókba, kisvendéglőkben. Ennyi ember persze nem jut könnyen asztalhoz, de ott vannak a hatalmas étkező sátrak sürgő forgó pincérek hadával. Durván ácsolt gerendából állanak az asztalok, s a padok és egy-egy ilyen középkort idéző étkező sátorban százszámra várják a finomságokat, ételkülönlegességeket - mind hagymával kapcsolatos. A fesztivál jó alkalom arra, hogy életet vigyen vidéki városka mindennapjaiba – mondja az ünnepi megnyitó alkalmával a polgármester. Ilyenkor nem csak látványossággal és gasztronómiai örömökkel szolgálnak a sok ezer látogatónak, hanem megismertetik velük a város múltját, különleges épületeit és a tereken bőséges kulturális programot is kínálnak. Ha oda látogatunk, ki ne hagyjuk a Szent Ferenchez kapcsolódó emlékhelyeket, Piandarca mezejét és szentélyét, a sziklaemlékművet, ahol Szent Ferenc a prédikált a madaraknak.
Visszatérve a gasztronómiára, megemlítek néhány különlegességet: - hagymakrém, savanykás mártogató, - hagymás galuska, pirított szalonnával és kecskesajttal, - boros galuska vöröshagymával, - pácolt sertésoldalas, - sajttal töltött hagyma, - hússal töltött hagyma (8 féle), - édes savanyú hagyma, és itt abba is hagyom a felsorolást, mert ez utóbbi csemege receptjét szeretnem leírni. Hiszen ezzel kezdtem! „Az édes savanyú hagyma cukorral, ecettel vízben főtt készítmény, a cukortól karamellizálódik kívánság szerinti színre. Igazi ízét kissé lehűtve élvezhetjük.” – vezeti be a receptet a fesztivál egyik szakácsa.
Hozzávalók 2 személyre: 500 gr gyöngyhagyma, 2 evőkanál fehér borecet, 50 ml víz, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, só.
Egyéb tudnivaló: egy adag: 120 Kcal, könnyű, vegetáriánus étel, előre is elkészíthető, hűtőben lefedve két-három napig eltartható.
Elkészítése: Hámozzuk meg a hagymákat, tisztítsuk meg és hidegvízzel mossuk meg. Egy pohárban keverjük össze az ecetet, vizet, cukrot a megadott mennyiségben. Töltsük a serpenyőbe az olajat és tegyük bele a hagymákat. Gyújtsuk meg a tűzet, és pirítsuk  barnára néhány perc alatt erős lángon. Adjunk az ecetes keverékhez kétcsipetnyi sót, töltsük rá a hagymára és hagyjuk felfőni. Tovább főzzük lassú tűznél 30-40 percet, közben többször megkavarjuk. A főzési idő a hagymák méretétől függ, hogy legyenek elég puhák, de ne essenek szét. A főzés végén húzzuk fel a lángot, sűrítsük be, és néhány percig hagyjuk sülni, ameddig szép lesz a színe. Utána sózzuk és hagyjuk kihűlni tálalás előtt.
Vannak vidékek, ahol azon melegében tálalják, vannak, ahol fűszeresebben készítik vörösborral és szegfűszeggel, ki-ki saját ízlése szerint ízesítheti.
Ezzel a csemegével zártuk a napot, mely nem szűkölködött különleges élményekben.



2014. szeptember 11., csütörtök

Réztányér és kicsi kancsó





Egy kívülről jelentéktelennek látszó, de tágas házban lakott Báránka Péter. Kívülről kékre festették, bent élénk mintásra, és ügyesen kényelmesre rendezték be. A szobák és a konyha egy központi nagy helyiség köré épültek, ez volt az ebédlő-nappali, ahol az élet zajlott. Itt fogadta Péter a látogatóit, ismerőseit. Három kamasz fia és a húszas éveinek közepén járó veje éppen megérkeztek, és a rozoga terepjáróval beálltak az udvarra.
- Megjöttünk, apám! – lépett be a házba Tibor, a vő.
A férfi után besorjáztak a többiek is, s ahogy követték, látszott, Tiborban a főnököt tisztelik.
- Lássam, mit hoztatok? – indult ki az udvarra Péter.
A rozoga terepjárót jól megpakolták mindenféle hasznos és haszontalan dologgal. A szeméttelepen guberálták. A három fiú dolgozott, válogatott, és mindent összeszedet, amit valamiképp esetleg használni, értékesíteni lehet. Tibor csak állt az autó mellett, nem vett részt a munkában, de vigyázott, senki ne zavarja meg őket. Sokszor került sor kemény beavatkozásra, mert mások is pályáztak a guberáló helyekre, de Tibor mindig tudta, miként tartsa távol a „betolakodókat”…
- Jó napot!– lépett be a házba Gyárfás - Van itthon valaki?
- Jót neked is! – érkezett az udvar felől Péter – Jókor jössz!
- Van valamid a számomra?
- Nézd csak meg ezt a tányért! – mutatott egy nem éppen tiszta, festett dísztányért.
Gyárfás kézbe vette, forgatta, hümmögött, s közben a szeme megakadt egy kicsike, feketére oxidálódott kancsón a tálaló tetején, de nem szólott semmit.
- Van itt más is! – vett elő a házigazda egy szinte kétaraszos átmérőjű, ütött kopott réztányért. Egy rozsdás, cirkalmas vaskampóhoz volt rögzítve két karikával.
Gyárfás elmosolyodott.
- Fúj a szél, táncol a tányér… - kezdte.
- Mi baj? – értetlenkedett Péter.
- Semmi, semmi, csak eszembe jutott egy régi vers.
- Ne nézd, hogy ilyen girbegörbe! Segítek rajta rögvest!
Ezzel az aszal mellé hengerített egy nagy rönköt a sarokból, pokrócot terített rá és ütemes, kimért mozdulatokkal kezdte ütögetni egy gumikalapáccsal.
- Zsuzsikám! – kiáltott ki a konyhába két ütés között – Hozzál már nekünk, lelkem, két jó feketét!
- Hozom, édesapám! – hallatszott a válasz leánya, Zsuzsika részéről.
Mire az asztalra került a gőzölgő feketekávé, a réztányér is visszanyerte rendes formáját.
- Mennyi?
- A festett porcelán tányér 500, s ez a réz 1500.
- Legyen összesen 1500, és ráadásnak azt az ócska kancsót a tálaló tetejéről.
- Mást mondok, 1800 a három!
- Ezerhatszáz, vagy el is mentem!
- Ennyiért, akár ha ingyen adnám! – siránkozott a házigazda – Tudod, mennyi munka van azzal, ameddig be lehet egyáltalán a házba hozni az árut? Egyszer fel kell kutatni, akkor kiválogatni. Egy kupacra megy a vas, másikra a színesfém, aztán a dísztárgyakat alaposan meg kell mosni, mert sokszor olyan piszkosak, szagosak, hogy még Tibor is csak gumikesztyűben nyúl hozzájuk!
- A viszontlátásra, barátom! – állt fel Gyárfás.
- Itt van, vigyed 1700-ért!
Otthon Gyárfás alaposan megtakarította a festett tányért, s előtűnt rajta nagy örömére a hollandtáj, szélmalmokkal. Utána a réztányért vette kézbe, s törte a fejét, hová is tehetné? Ha a házon kívülre szereli fel, még azt hihetnék, borbélyműhelyt nyitott, de bent igen nagy helyet foglalna el. Félre tette hát, s a kicsiny kancsónak szentelte magát. Hosszasan dörzsölte, kenegette mindenféle pucoló szerrel, de végül mégiscsak letakarodott róla az oxid réteg, s előtűnt a maga valóságos szépségével, egy finom ötvösmunkával díszített ezüst edényke, egy ezüstkancsó.
- Nem is volt olyan rossz ez a mai vásár – motyogta maga elé.
- Ezt a cégért meg beviszem a múzeumba! – ragadta meg a réztányért cirkalmas vaskampójával egyetemben.

2014. szeptember 4., csütörtök

Egy igaz barát





A számtan vizsgán történt talán, de lehet az orosz nyelvvizsgán, vagy a románon. Nem is ez a lényeg, hanem az, ami történt. Ami később történt – utána. Akarom mondani, a vizsga után.
A tanár úgy ültetett a padokba, hogy minden diák mellett legyen egy üres hely, ne tudjunk egymástól lesni. Persze azért mégis lestünk. Milyen diák az, aki nem próbál bele lesni a másik dolgozatába!
A hosszú, nyolc személyes pad közepére ültettek, tőlem balra Ödön és jobbra Kari ült. Megkaptuk a kérdéseket, s neki gyürkőztünk a munkának.
- Megy? – kérdezte súgva Kari.
Igent intettem folytatva a feladatot. Már a harmadik kérdésnél tartottam, mikor újra hallottam Kari halk hangját.
- A másodikkal kész vagy már?
Felemeltem a könyökömet és kissé arrább toltam a lapot. Csak óvatosan, nehogy feltűnjön a felvigyázó tanárnak. A következő tételnél bizony elakadtam. Semmi nem jutott eszembe a kérdésről. Tabula rasa!
- Ödönkém! A négyes hogy van?
Megbillentette a lapját, s ennyi elég volt, beugrott a válasz…
Mindez persze megszokott dolog diákkörökben, ennyit még a tanár is elnéz.
Amiért szóba hoztam ezt az egészet, az délután következett.
Ödön barátom ott lakott nem messze tőlünk, a harmadik utcában. Gyakran töltöttük náluk, a nagy udvarukon az időnket. Volt hinta, pingpongasztal, fák, padok. Négy-öt gyerek mindig ott játszottunk délutánonként. Legtöbbünk osztálytárs, kivéve talán egy-két szomszéd srácot.
A vizsga délutánján is átmentem hozzájuk. Ödön édesanyja kedvesen, sőt túl kedvesen fogadott.
- Gyere csak kicsit közelebb Lőrinc! Vegyél a süteményből, Ödönkének sütöttem a sikeres vizsgáért!
- Köszönöm – vettem ki egyet a tálból.
- Hogy ment a vizsga?
- Ment, menegetett…
- Hallom, ha Ödönke nem segít, megbuksz!
- Hogy? De hát, én… - dadogtam megdöbbenve, aztán nem szóltam többet csak kifordultam az ajtón.
Lám, lám milyen egy igaz barát!!!