Életkép lent és fent

(prózavers)

 Selymes, mosolygós, illatos bor a pohárban, mellette az ivóban öregember elmereng, cigaretta füstjében sziluettje is alig dereng, gondolatai messze szállnak a világban. Kinn az utcán már az éj leplével ágyat vetett: zeneszó kihallatszik az ablakon. Csókolózó pár áll az utcasarkon, és a csalfa Hold e látványtól már szenvedett. Villamos csilingelve végig dübörög a sínen, megállóban néhány ember áll, ott a jármű csikorog, megáll… tömeg van a szerelvényen! Csillagok ragyognak, amott van a Göncölszekér, angyalok rajta, mindegyikük felfért, Nagy Medve szekeret húz, nekifeszül a rúdnak. Holdudvar ma igen népes, kerítése hatalmas, estély zajlik ott: ez bizalmas! Hordó gurul, zeng az ég, a vendégsereg tánca szépséges. Villámok cikáznak a Földre, felhők sírnak, örömkönny hullik, lágy szellő simogatja őket, mind az Ég csendjébe bújik, az érzelmek elcsitulnak egy időre… Fellélegzik a természet. Csillagfény világától csillog minden vízcsepp, gyönyörű virágok illata terjeng, lehullik róluk a gyöngycsepp. Miközben a sarki szerelmespár egymásnak fogad örök hűséget, az ivóban elhalkul mára a zeneszó, a bor is kiürül a pohárból. A záróra közeleg. A merengő öregember már nem iszik, körötte a helyiség lebeg, a gondolatai homályba merültek: akár egy végszó.