2020. április 4., szombat

Bige Szabolcs Csaba: Nahum tanyája - Kfar Nahum * ­ (tárca)





Izzó égbolt borult a tájra, s az évezredes kövek érintették a mezítelen lábakat. Szombat lévén sok látogató, zarándok, kíváncsi turista nyüzsgött a romok között. Mikor a zsinagóga oszlopos romkapuján belépnek, mind elcsendesednek. A hely varázsa úgy látszik, nem csak engem búvöl el. Gyermek csapat érkezik, s vezetőjük a kapu sarkok szerkezetét magyarázza, majd az oszlopokra tereli a szót. Mutatja az oszlopfőt, az elrendezést, beszél a feltárásról, az ásatásokról, helyreállítási munkákról. A gyerekek figyelme egyre lankad, s szép csendesen leülnek a fal tövére, ahol csöppnyi árnyék mutatkozik. Tanítójuk is közéjük telepedik és halkan egy dalba kezd, a gyerekek pedig vele énekelnek. A látogatok megtorpannak, s csendben hallgatták a csengő gyermekhangokat. Megejtő volt a pillanat.
Mennyi évszázad, évezred telt el, s e hely megőrizte varázsát. Pedig már állt a város Krisztus előtt is. Josephus Flavius balesete alkalmával rövid időt töltött itt és mint termékeny völgyet említi, és görögös néven nevezi: Kapharnakos. Josephus akkoriban, az első Zsidó Háború idején Gallilea katonai fő parancsnoka volt. Milyen lehetett az a virágzó táj, amit említ?
Leültem egy oszlop tövére és elméláztam a régmúlton. A város már vagy 200 évvel Jézus ott járta előtt állott. Hosszan terült el a Genezáreti tó partján. Halászok lakták, akik reggel korán kieveztek a tóra, és kivetették hálóikat. Földmívesek is jöttek, s házakat építettek, pásztorok hozták a nyájaikat. A város körül olajfa ligetek pompáztak, datolya és fügefák nőttek, s a lankákon ringó gabona táblák. A szükség ipart is teremtett – utcája volt a molnároknak, ahol a kézinél alig nagyobb malmok őrölték a gabonát. Másik utca az olajütőké – ott állnak ma is egymás mellett a feltárt olaj prések, a nagy kerek bazalt kövek. Városfalnak nincs nyoma. Nem is volt soha bekeritve. Már a kezdetektől szent hely lehetett, amit elkerült a háború. Bármerre is tekintek, nyüzsgő élet nyomait látom. Itt lakott Jézus, itt tanított a zsinagógában, és itt tette a csodákat, mit a ami tudomány csak értelmezni próbál, de nem ért. Itt élt, itt lakott, vagy innen származott Máté, Jakab, János, Péter, András a tizenkettő közül. És itt fakadt ki az emberek hitetlensége, hálátlansága miatt: „És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz.  Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna."
Nézem a romokat, s az embereket, az ide látogatókat, a turistákat és zarándokokat. Bár a házak, templomok, műhelyek elpusztultak, az emberi lelkekben, az arcokra irva ott látom a csodát – Krisztus itt járt!
  ---
* Kafarnaum vagy Kapernaum héber neve, bár a kutatók véleménye szerint a névnek nincs köze Nahum prófétához, aki Szíriában született.
­
­

2020. április 2., csütörtök

Szathmáry Olga Ottilia Budai-hegyek csodája



Szathmáry Olga Ottilia

Budai-hegyek csodája





Széher úti Szent Ferenc Kórházi ablakomból

a Budai-hegyek vonulata elém tárul.

Szemben a János-hegy. Tetején a Kilátóból

a szürkület, fáklya lángjába borul.




Ég a földdel összeér, félkör ívben:

a hegyek sörényét sötét felhő simogatja.

Malachit színű égbolton izzik, a Kilátó fáklyája.

Utat mutat, bíztatja a csillagokat ébren.




Most annyira természetesnek látszik: a föld kerek.

A látóhatár fölött, a félkörívben ragyogó csillagok átölelik:

a Gellért-hegy; Orbán-; Márton-; Nagy Kopasz- Sas-hegy; Csiki-hegyek;

Szabadság-; János- Rózsadomb-és az Északnyugati-hegyek nyulványait.




Budakesziről tulsó oldali látványát csodáltam, a magasuló gerincnek.

Nem alszom. Betölt a látvány varázsa. A fáklya lángot nézem.

A göncöl szekér, legfényesebb hét csillaga a Nagy Medvének.

Vágyaim szellő szárnyán egyesül: az Örök természettel testem.





Az égitestek, hogy ragyoghassanak:

fényüket az áldott Naptól kapják.

A föld teremtményei életüket adják,

ha megszűnik sütni sugara a napnak.




Pirkad. Újra éled a természet.

A látvány gazdagítja lelkemet.

Madarak hangicsálnak.

Ág-bogai között játszanak fáknak.




Napsugárnak tánca,

Levelek-; rügy- bontója;

Szeretet lámpása,

Életnek kovácsa.




NAPNAK SUGÁRA!




Budai-hegyek közé surranó,

Fecskék cikázását vidámító,

Lányok hajába, búvó,

Legényeket ingujjra hívó






Felhőt nefelejcs-kékbe öltöztető,

Fa ágát lengető,

Bárányfelhőt kergető,

Szerelmesek testét ölelő:



DÉLELŐTTI SZELLŐ!




Ébredt szerelem-fényözön, keleten.

Női testet öltött szeretet-láng.

Férfi, védő szerelem-barlang,

Karodban, nő boldogsága öledben.




Budai-hegyek mindörökké őrizzétek a fáklya lángot.

Szerelemnek tűzvarázsát! Ébressz lányok szívében öröm-táncot.

Férfiaknak – a boldogsághoz adjatok bátorságot.

Budai- hegyek! Lopjatok emberek szívébe boldogságot!





Budapest, 2012. április 18-19.

Szent Ferenc Kórház

Szathmáry Olga Ottilia

SZATHMÁRY OLGA OTTILIA: ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM



ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM

SZATHMÁRY OLGA OTTILIA





Karodba vágyom, hol a végtelen óceán ölel.

Hullámai a partra habokként sodródnak.

Eggyé válik testünk a végtelen vízzel.

Ott kezdődött életünk: köszönjük a MINDENHATÓNAK!




Testem párhuzamosan fekszik a hullámok hátán,
Földobja magasra, majd a mélybe lendül.

Újra fölkap a víz sörényére lazán.

Karod érzem, kiemel, ám testünk elmerül.



Játszunk a habokkal, ők meg mivélünk!
Sós vízzel lett teli szám, az úszó mozdulatot elvétettem.

Sodródom, kapkodom a tempót, egymástól messzi kerültünk.

Fölöttem sirályok vijjognak, ők vannak velem.



(Arany Elektra) Az Időhöz

(Arany Elektra)
Az Időhöz



Idő mit kérsz?
Mit tegyek,
hogy a fájdalom, a sebek
gyógyuljanak?


Mit cselekedjek,
ha nála már semmit nem érek?
De engem bánt,
már nem oly erősen,
de naponta visszajön!


Várjak?
Tenni késő, elfelejtettek,
csak engem nem hagy nyugodni.
Fölöttem virágok nőnek,
a fű újra kikel, folyik az élet.
És engem elfelejtettek.


Mit kérsz?
Mit tegyek hogy nyugodni hagyjon a gondolat
ne jöjjön többé a zaklatás egy perce se
háborítsa meg változatlan életem itt?


Mit kellene tennem?
Mit mond a bölcs tanács?
Kronosz, hogy bírod a sok bűnt,
ami homlokod ráncolja és szakállad növeszti,
válladra nehezedik mint mázsás súly?


Az emberi természet bűne,
attól szenvedünk.
A közöny, a felejtés,
a feladás, a lemondás
ami az egyiket megkönnyíti, másikat elemészti,
mint a mocsárba lépő hattyút.


Elfelejtenek,
egyszer mindenkit.
Életedet adtad volna érte és feléd se néz.
Könnyű hidegnek lenni kit sosem ért meleg.
Nehéz hidegnek lenni ki mindig forrón lángolt.
A szív bűne ha közönyös vagy,
a te bűnöd, szívtelen vagy!


Nem az idő,
hanem a rideg kő fölöttem,az ami hűt,
a rideg kő, amire már rávésték ki voltam.
Voltam?
Pedig én itt vagyok!
Hideg csontjaimban valami melegít. Itt vagyok!
Elszáradt szívem valami kitölti. Élek!


Fölöttem folyik az élet.
Mit tudok tenni itt lent?
Kiáltsak? Ki hallja meg?
Mikor jön kiásni engem?
A remény örökké él,
de felejteni nem tudok.


Idő! Mit tettél velem?!
Gondolkodom és mégis halott vagyok.
S mikor leszek igazán halott?
Mikor az idő nyugtot ad, elveszi lelkem
elveszi gondolataimat amik megmaradtak,
mert megátkoztak, hogy így szenvedjek tovább,
ez a büntetésem mert szerettem!
Szeretni bűn!
Elveszi kis napi gondolataim, emlékeim, elveszi megmaradt kis melegségem, elveszi lelkem szeretetét, szeretni akarását, akkor ad örök nyugalmat, amikor csontos arcomon, kiszáradt számon
nem lesz élet, nem lesz mosoly.


Miért folyik fölöttem olyan gyorsan az élet?
Az embereknek nincs idejük egymásra figyelni,
megállni és belenézni a másik lelkébe:
"Valami baj van, tudom hogy mélyen valami bánt."
Nincs idő megállni:
"Valami nincs rendben az életemben, a sok rendezetlen érzés, az bánt belülről."


Nem eltemetni kell az élőt!
Eltemetni az érzést!
Itt mélyen, valami bánt.
A föld alatt valaki él.
Itt lent valami bánt, ami nem múlik.


Mert annyi idő van itt,
de cselekvésre nincs már lehetőség,
csak gondolatok.
Van idő átgondolni mi jót, mi rosszat tettünk,
mit mulasztottunk el.
Van idő elképzelni hogyan élhettünk volna másképp.
Engem itt lent valami bánt


Idő mit kérsz?
Felejtsek veled és hűljek ki?
Reméljek veled és szenvedjek tovább?
Mit mond a bölcs tanács?


"Rendezd az életed dolgait,
ne hagyj érzést kárba veszni,
szívet kihűlni,
mert minden földi javadnál többet ér ez,
értéke nincs,
mert felbecsülhetetlen!
Ne hagyd, mert amíg élünk, nem késő!"



(Kérem a szerzőt, hogy névvel, életrajzzal jelentkezzen a lapokban, a mailen, ahová annak idején küldte!-. Főszerkesztő Laptulajdonos kiadó) 

Sima István: A Kígyó



Sima István: 
A Kígyó




/ Tőzsérné Balázs Mária „Globalizáció” című képe elé /





Már az Édenkert óta itt kísért,
Kóstoltatja velünk a bűn ízét.
Sziszegi: - Kövesd a könnyebb utat!
És szélesre tárja a kapukat.


A Földet fertő és szenny árasztja el.
A pénz hatalma mindent űberel.
Már az egész világ uniformist öltött.
Céljához közelít a kígyóarcú ördög,


Nézzétek Őt! - csak az alkalmat várja,
Hogy méregfogát végleg a lelkünkbe vájja,
És kiakasztva gyilkos állkapcsait
Eleméssze az Ember álmait.


De vagyunk még néhányan, kik torkán akadunk,
Kik féktelen étvágya ellen lázadunk,
S, ha hallgattok ránk, mind többen leszünk!
A gondolat ereje lesz a fegyverünk!




2020. április 1., szerda

Április 1. Szerda

-Ritkuló! 
Halmazállapotban légnemű! 
Foghatatlanul is megfogható!
Mind a sík felszín,mind a felszínek síkján át húzott vonal fényképében a szó! 
Szavak! 
Érintések! 
Érintetlenül is érdes, lélekszint rezgés általi érzetek! 
Hideg szél! Hideg áramlat! 
A hideg kékség mélyén parázsban úszó leáramlat általi érintés! 
Érintés, melyben a sima kéz, a szív lelkéhez ér! 
Halkuló érzelmi stílusok! 
Szeretve szeret, szeretnek,szeretik a szereteti szintek szeretetében átélt érzeti érintések érzeteiben az érzéseket! 
Mindenki titkolva, de mégis megmutatva! 

Elégnek vágyaink

Karjaim közt ringatlak szerelmesen,
Tűzpiros virágot tűzök hajadba,
Csókjaimat lehelem az ajkadra,

Szempillád rezdülését is figyelem.
Napsugár takarja álomszép tested,
Izzik már lelked szerelmi parazsa,
Ölelő karod fonod a nyakamra,
S mosolyogsz elégedetten, kedvesen.
Megáll az idő, szavakra nincs szükség,
Átkarol bennünket e gyönyörű lét,
Ösztönösen uralnak érzéseink.
A vérünk forr, szaporábban lélegzünk,
Tetőfokára hágott az érzelmünk,
Szerelmi tűzben elégnek vágyaink.

Új életre kél

Fáradt szél keresztül oson a tájon,
Bátortalan léptekkel tavaszba fut,
Vibráló fénysugár közegébe jut,
Ölelkezve alszanak már a fákon.
Megkésett hópihék bújnak az ágon,
Varázslat, tél és tavasz, a szem ámul,
Korai virágok lelke most kábul,
Mosolyukra dermed a fagyos álom.
Tovaszállt felhő máshol is könnyezik,
A világ ismét fehérbe öltözik,
Dideregve csillog a Nap sugara.
Hullámzik az égen a ködfátylas lég,
Oszlik a tél ereje, eljött a vég,
Új életre kél a tavasz virága.

Lombhullásig

Tükrödben lesem lelked sugárfényét,
Fennkölt, színes, vibráló látomások,
Ajkamra varázsolt képi áldások

Visszatükrözik a szívünk érzését.
Viszonoztad lelkem nagy szeretetét,
Forrás gyöngye végig gurul arcodon,
Szerelem sugaraival szárítom,
Gyűrűvel jutalmazom szíved kegyét.
Egymáséi leszünk, eggyé forr lelkünk,
Sok évi lombhullásig ünnepelünk,
Örök tavasz szerelme ég lelkünkben.
Idős napjainkban is álmodozunk,
Szerelmesen a létünknek bókolunk,
Emlékeinket ápoljuk szívünkben.

Az Élet

Létezünk okkal, ok nélkül.
Egy nagy fogalom az Élet?
Élünk, vagy csak éldegélünk,

Csak egy csepp jut mindenkinek.
Nincs reá definíció!
Vegyes elegy lenne a lét?
Szétosztódik a porció.
Ha mennyiség: lesz majd nemlét!
Miért nincs rá magyarázat?
Célját, értelmét már tudjuk.
Irányában van alázat,
Jól, rosszul alkalmazhatjuk.
Összetevőit ismerjük,
Alkottak már modelleket:
Érdekből másét elvesszük...
Nem tudom: mi is az Élet.

A merengő

Egy gyönyörű álomvilágban élek,
Itt nem vesz körül az emberi mocsok.
Itt nincsenek megromlott, nehéz sorsok,

Szeretik egymást a békés emberek.
Szeretetben, s nem pénzben mérnek embert,
Itt álmok vetítenek valóságot.
Itt a lét teremti a boldogságot,
S e világban a háború nem ismert.
Lágy szellő, s langy' meleg az örök tavasz,
Tisztelettudó mindig minden kamasz,
S orgonaillattal dús a levegő.
Zöld pázsiton hempereg a napsugár,
Színes fényekben csillog a láthatár...
Egy nem volt világot lát a merengő.

Életünk álma

Ahol az álom már a végéhez ér,
Ott megvalósulhat minden képzelet,
A szívbe beszorult összes érzelem...

Nem mindegy, hogy az élet ezért mit kér.
Láncra verve az élet mindentől fél,
Ha nincs vonzerő, nem lehet szeretet,
Hiába repked az érző képzelet,
Befagy a vágyálmába a hideg tél.
Szabadság kell, a vér így tud pezsegni,
Önként, szabadon lehet csak szeretni...
Az érzést felfűteni csak szív tudja!
A szeretetet adni: csodálatos,
Szerelem rabja lenni: káprázatos,
A kettő együtt az életünk álma.

Feledhetetlen marad

Csillagok mosolyognak fenn az égen,
Tüzes lelkem fényük tengerén úszik,
Szerelem gyönyörű virága nyílik,

Érzelmek örvénylő álmában élek.
Szüntelenül vágyom forró lelkedet,
Boldogság mámorától vérem izzik,
Szemedből öröm-fény-gyöngy csörgedezik,
Trópusi viharunknak ez a kezdet.
Bengáli tűzként elhamvad a testünk,
Amikor álomvilágba érkezünk,
De az éjszaka leplén tovább szállunk.
Csókos hajnal ébreszt rőt fénysugárral,
Szerelem hídja épült szivárvánnyal,
Feledhetetlen marad féltett álmunk.

A virág itt is kihajt

Álomra hajtja bús fejét az élet,
A Mennyek országában feledni kész,
Nincs keserv, ott az a semmiségbe vész,

Szellő simogat, s a szeretet éltet.
Rózsák nyílnak, örök tavasz a végzet,
Jutalom a léleknek, ha oda ért,
A Földön dől el, hogy éltében mit ér,
Aszerint kaphatja meg ezt a kegyet.
Nehéz az életünkben jól helytállni,
Nem könnyű a sok rossznak ellenállni,
De a jó szándékkal a sors is társul.
Az idő nem áll meg, ám reményt sugall,
A virág, ha gondozzák, itt is kihajt,
Odafigyeléssel a lét sem fásul.

Séta pirkadatig

A csend elillan, álom csók is csattan...
Idillikus a perc, könnyes a szemed,
Megáll az idő, csak miénk az élet:

Kezed kezemben, lelkünk húrja kattan.
Vágyakozó pillantás, szellő surran,
Csapzott hajunk, mosoly ül a szemünkben,
Napsugár csillog-villog az egekben:
A szerelem fátyla elterül halkan.
Bimbózó kikelet, vágyak és álom,
Színes orgonák, s bódító illatok...
Izzik a levegő kívül és belül.
Hold és csillagfények köszöntenek ránk,
Álomutazás volt, s lesz minden sétánk,
A pirkadat pírja mindig felderül.


Április 1. Szerda

-Buvárhajók! Utazási morál! 
Az aknamezőkben elásott kincsben! Kincs,ami nincs is,és mégis van az életekben! 
A van létében eltéve, az eretnek élete az EMBER lelkében! 
Lélek és szív! 
Ész és értelem! 
Érték az érzelmekben! 
Éretlen az érték az értelmetlen szemfényvesztés tollbamondott igaz igei idők értelmében! 
Az értelem, ami néha értelmetlen gondolati téveszme! 
Értelmét veszti a jelen jelenében, ahol nem tiszta tudatban látja az EMBER az élete értelmet az életben! 
Kivárt események! 
Váratlanul is megtörtént eseményi mérlegelések és a mérleghintákon ülve dőlnek el a sorsi történetek! 

Április 1. Szerda

Fáradt lelkek!
Erogén zónáktól mentesített formazáró pártatlanságok! 
Pártfőtitkári propagandák által megtervezett finom gúnyok mesterkélt szerepköri szerepekben! 
Téves eszmék! 
Ténylegesitve tervez, terveznek,tervezhetnek! 
Tervek nélkül is, megtervezetten indul meg a finom gúnyok parádés jeleneteiben az EMBER! 
Filigrán! 
Szociálisan aberrált lelkek! 
Távfutásokban, azok lelki harcaiban élt, élők szövetsége! 
Koldusak, szegények és árvák! 
Hitben is hitek nélküli mesterkélten meseszép álomvilág! 
A bál! 
A nászi hadsereg! 
Az ezerarcú, koravén, koraérett, de kortalanul élt életekben az EMBER! 

Április1. Szerda

-Más és más! 
Mások a fények! Változó a táj! 
Tajtékzik a lélek tengere! 
Árboc nélkül nem hajó a kikötő szélén kiállított tárgy!,látható képe! 
Tárgyilagos értelmeknek a tétjeit megtéve, csak játszó közönség előtt játszadozik az ÖN, ÉN, TE,TI,ŐK a mi egybefonódott képeiben! 
Az egyet egyért, alapelven megíródott, mindenki látható az egység egyesített,egyvelegi képeiben! 
Hajózunk mi a mindenség tengerén! 
Evickélve, párhuzamban a téveszmék, kapcsolati rendszerek ajtóin kopogtatva, talán, hogy vár ránk a remény!,hites hitbéli foganatja! 
Féltőn óvó szereteti kedvességek, kirakott zászlónkat lobogtatva, járnak a világban az EMBEREK, kúsznak az agg nemes ifjonc egyedek!