Előzetes tudnivalók:
Erjesztéssel tartósított fehér káposzta, a közép- és kelet-európai konyhák
kedvelt alapanyaga. A káposztát késsel vagy káposztagyaluval vékony csíkokra
metélik, vagy egész fejekben hagyják, és sóval rétegezve vagy sós vízzel
leöntve - 10 liter
vízre250-350 gr sót számítva , különféle fűszerekkel és ízesítőkkel (egész
borssal, tormával, kaporral, birsalmával, szemes kukoricával stb.) együtt
lefedett hordóban vagy kádban erjesztik. S ez legyen cserefából! A fedelet
hagyományosan kővel szorítják le. Az erjedés időtartama legalább egy hónap. A
savanyítást ősszel-télen végzik: fűtött helyiségben kezdik, majd a káposztát
hűvös helyre viszik át, és a tetején összegyűlő habot rendszeresen eltávolítják.
Két-háromnaponta e levét megforgatják.
Gyors savanyításkor az
erjedést többnyire kenyérdarabbal indítják meg. A savanyú káposztát gyakran
használják fel húsos ételekhez, ilyen például a töltött káposzta.
A savanyú káposztát már az ókori Rómában ismerték, de készítésének módja feledésbe merült, és Kínából a mongolok hozták el ismét Európába. Ma lényegében mindenütt savanyítanak káposztát, ahol ez a növény megterem.
A savanyú káposztát már az ókori Rómában ismerték, de készítésének módja feledésbe merült, és Kínából a mongolok hozták el ismét Európába. Ma lényegében mindenütt savanyítanak káposztát, ahol ez a növény megterem.
Szóval: szerény és olcsó, annyiba sem kerül, mint egy
poshadt hagyma. És mégis milliók életét mentette meg a középkorban! Szerepe
volt még az Újvilág felfedezésében is! És az egyedüli növényi táplálék, mely
B12 vitamint tartalmaz! Továbbá arról is híres, hogy a világutazó, felfedező,
Cook kapitány kedvenc étele volt, ami nem is csoda, hisz a rettegett skorbut
egyedüli gyógyszerét képezte. A tudósok még azt is megállapították, hogy azok
között az emberek között, akik bővebben fogyasztják, kevesebb rákos
megbetegedés fordul elő.
Igen, a savanyú káposzta egy csodálatos élelmiszer! És bár
csak alkalom adtán fogyasztjuk, a savanyú káposzta olyan jelentős gyógyászati
és élelmiszer tulajdonságokkal rendelkezik, hogy érdemes róla kissé
részletesebben szólni.
Magas a C-vitamin tartalma, főleg savanyítva (így gazdagabb
ebben a vitaminban, mint nyersen!), ennek révén antioxidáns hatású, valamint
immunerősítő.
Jelenős az ásványi anyag és nyomelem tartalma. A benne levő B12–nek köszönhetően gyógyítja a
vérszegénységet. Sok összetevője nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára.
– ilyenek a B vitaminok, a folsav, az ásványi anyagok közül a magnézium, a
kálium, a jód, a vas. 100 gr savanyú káposzta fedezi egy felnőtt ember
C-vitamin szükségletének a felét. Napi egy-két pohár káposztalé csodákat tesz
aranyér, vagy vérszegénység esetén.
A fogyókúrázók bizalommal fogyaszthatják, mert nagyon
alacsony a kalória tartalma – csupán 20 kkal 100 grammra számítva – továbbá
rendezi az emésztést és megkönnyíti a zsírégetést.
Elkészülésekor, az erjedése alatt tejsav képződik, és ez jó
hatással bír, ami az emésztést illeti, elpusztítja a kóros és káros
baktériumokat, s így mintegy méregtelenítik a szervezetet. A mérgek
eltávolítása mellett vérnyomás szabályozó hatása is ismert a szakemberek
körében. Az újabb megfigyelések a savanyú káposztának férfiak esetében erős
afrodiziákus hatást tulajdonítanak, szóval növelik a potenciát (!).
Egy másik tanulmány megállapította, hogy azok a nők, aki
hetente legalább ötször fogyasztanak savanyú káposztát védettebbek a mellrákkal
szemben – náluk 70 %-kal kevesebb esetben lép fel (!).
A vírusfertőzések elkerülésének is bevált módszere a
fogyasztása, sőt az influenza újabb formáinak a megelőzésére is melegen
ajánlják a savanyú káposzta fogyasztását.
Végül, de nem utolsó sorban említendő memória megőrző és az
öregedést késleltető hatása.
-.-
Forrás: (www.garbo.ro › Sanatate
– 2010.01.08)
(www.retete-gustoase.ro)
Angela Draghici: Varza murata (Blow.ro)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése