Stúdiumaink
második évének felénél tartottam, amikor elért hozzám a levél Gregor atya
kezétől. Igen megörvendeztetett vele, nem csak azért, mert hírt adott az
otthoni dolgokról, hanem mert Kálnoky uram adományát is közvetítette. Jól jött
most a biztos napi koszt, mikor már jócskán megfogyatkozott az otthonról hozott
tallérok száma.
A
nagyúr kérésének szíves örömest igyekeztem eleget tenni, hiszen a jeles művek
megszerzése maga is kedves foglalatosság, és megszerzésük után, azok olvasása
külön alkalom a lélek épülésére. Nem volt szándékom elolvasásuk előtt elküldeni
azokat. A híres constutiokat, a törvényfüzeteket megszereznem könnyebb volt, de
Szent Tamás teológiai művét sehol sem találtam meg itt Krakkó városában. Kértem
Antonius de Waradino nevű társamat, aki Bécsbe indult, hogy ott folytassa
filozófiai stúdiumait, küldené el onnan a könyvet, ha talál megbízható
küldöncöt. Mivel pénzt nem mertem a veszélyes utak, rablók, zsiványok miatt a
kezére adni, nem sok reményem van kérésem teljesítése irányában. Sikerült
ellenben megvásárolnom az összes magyarázatot, amelyeket a diákok leírtak tudós
professzoraink előadásai nyomán. Tractatus néven emlegették ezeket, és
véleményem szerint egy komolyan készülni óhajtó diáknak alkalmasb a szent
tudományok megismerésére és elsajátítására, mint a sokszor nehezen érthető
autentica.
Mozgalmas
élet folyt azon az években, Krakkó városában. A diákok megtöltöttek minden
szabad szállást, a tanulóházakat, fogadókat. A gazdagabbak jobb helyeket
foglaltak el, de a szegények, a nincstelen diákok is találtak maguknak szállást
a nációk saját szálláshelyein. Nekik már a beiratkozásnál elengedtek minden
fizetséget, s később is ingyen lakhattak a bursákban. Beírták a könyvbe: pauper.
Igaz, ezt igazolniuk kellett, de nem vették túl szigorúan. Aki otthonról, a
plébánostól, vagy a földesúrtól hozott egy akármilyen igazolást, ami bizonyítja
nincstelen státusát, jó volt ezenegy célra. Mi többiek tehetségünk szerint
fizettünk. Én magam 8 garast fizettem az univerzitásnak és 4 dénárt a nációnak.
István úrfi, aki velemmel együtt érkezett, és gazdag nemesember fia a rektornak
20 garast és a nemzetnek 5 garast. Ezekből a nemzetnek fizetett dénárokból és
garasokból fizették a nincstelen diákok szállását, és vizsgadíját, mikor majd
eljön annak az ideje.
A
pauper diákok más kedvezményt is élveztek – a gyakorló délutánokra ingyenesen
vette fel a magister a többiek közé. Nekem is volt öt diákom, bár még csak
baccalaureatus címmel rendelkeztem, s közülük egyikük nem fizetett leckedíjat.
Az a néhány dénár, amit a leckedíjakból összejött jól fogott a szűkösen csorgó
otthoni segélyek mellett.
Vidám
diákélet folyt az öreg város falai közt, a csapszékek környékén mindig hangos
énekszó, duhaj vidámság uralkodott, különösen estefelé. Panaszkodtak is a
polgárok eleget, de végül is nekik hozott hasznot mindez, s ha mégis az
elöljáróságnál panasszal éltek, annak oka többnyire a meg nem fizetett tartozás
volt.
Mint
felszentelt pap nem vettem részt és nem is vehettem részt ezekben a nyilvános
tivornyákban. Ezzel is kíméltem „pénzes ládámat”. Igaz, hogy szó sem lehetett
ládáról, legfeljebb egy kis bőrtarisznyáról, de diáktársaim így mondták, és én
ebben az egyben utánozom őket.
De
félre téve a tréfát, bizony sokszor megkísértett a bor ördöge! A sarkon álló
alacsony homlokú házban éjjel-nappal mérték a sovány, lengyel bort. A diákok
szívesen látogatták a fogadót, mert olcsó pénzért adták pintjét, és felíratni
is lehetett. A nemes urak mást ittak, volt elég jövedelmük, hogy magyar borokat
tartsanak a pincéikben. Úgy mondták, Tokajból hozatták. Soha nem kóstoltam,
milyen lehet, pedig sokszor magam előtt láttam csillogó aranyát, ahogy villan a
kupa alján. Apage satanas!
Mégis,
mégis megtört az ellenállásom, amikor Andreas hazámfia a köpenyege alatt,
titokban behozott a szobánkba egy kulacsban úgy bő kétmesszelynyi bort. „Igyál
ebből páter!” – biztatott – „Ha nem is tokaji, de jó magyar bor, most küldték
otthonról.” „Andreas testvérem, tudod, nem iszom, meg ide nem is szabad bort
behozni!” – tiltakoztam. „Pater, te ne tudnád, hogy a bor Isten ajándéka?” A biztatás nem maradt eredménytelen, s
derekasan nekiláttunk „Isten ajándékának”. Másnap aztán a boszorkányok
sivalkodására ébredtem, minden bensőmet csavargatták, tekergették, míg csak meg
nem szabadultam a fekete epétől is. Ittam a hideg vizet, dézsába dugtam fejem,
s fetrengtem a földön. Andreas meg csak kacagott rajtam, s ajánlotta, igyam egy
kupával a tegnapi borból, mert az majd meggyógyít. Ráztam a fejem, hogy nem
kell, de a heves mozdulattól úgy elszédültem, mint egy kába birka. Letérdeltem
a feszület elé, és hosszan imádkoztam bocsánatért, és fogadkoztam, hogy többet
nem engedek a bor kísértésének. Ott nyomott el az álom, s csak késő délután
eszméltem fel, mikor kezdtek gyülekezni az esti tanulásra a diáktársaim.
..
.Fogadalmamat, a borivást illetően híven betartottam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése