Marsi történet
Volt egy álmom. Egy lila pártájú virág. A szirmait, és
virágleveleit óramű pontossággal belemártotta egy odakészített átlátszó
folyadékba, ami egy áttetsző, nyitott tetejű edényben állott a virág mellett. A
szobában semmi zaj nem hallatszott, csak a hosszúkás tölcsér alakú, lila szirmú
párták folyadékba való belemártódásának nesze. - Dexter professzor
dolgozószobája. A professzor elmélázva tekint kifelé az ablakon, amely úgy néz
ki, mint egy huszadik századi toronyház emeleti ablaka New Yorkban. Az élethűen
vetített kép a város forgatagát mutatja csúcsforgalomban. Épp elég kép van az
állandóan ismétlődő jelenetben, hogy az egészről ne tűnjék fel, hogy
ismétlődik. Dexter eredetileg botanikusnak tanult a csillag negyedik bolygóján,
a Terrán, mielőtt a nagy Csillag-háború lejátszódott annak idején. - A sors úgy
hozta, hogy a Marsról csak néhány növényt sikerült megmenteni, mielőtt a
rovarok letámadták volna az egész naprendszert. Pedig micsoda csodálatos
ökoszisztémája volt annak a bolygónak! Az ott lakók nagyon magas szinten űzték
a géntechnológiát, ha nem rohanják le őket a rovarok, még sok millió éven
keresztül ellavíroztak volna a kihűlő félben levő bolygó barlangrendszereiben.
Még most is a hideg kirázza a professzort, amikor életének 34-edik évében
meghallotta a támadó rovarok furcsa reszelős, ciripelő hangját. Az egészben az
a rettenetes, hogy nem is kellett hozzá külön rádióerősítő, ezek a csikorgó,
fültépő kattogások közvetlenül az ember fülében keletkeztek. Nem a levegő
rezgései által továbbított hangok, hanem valamiféle telepatikus úton
érintkeztek egymással, hogy pontosabbak legyünk, a rádióhullámok olyan
frekvenciáján, amivel valamilyen módon az emberi idegrendszer érzékelő rostjait
is rezgésbe hozza. – De milyen módon! – Ezek a hangok olyan hatással vannak az
emberekre, mintha ki akarnák üldözni az egyént a saját fejéből. – Undorító
pókok! – mordult fel magában a professzor. – Ezek az állatnak is rettenetesnek
kinéző élőlények fém-testet hordtak magukon, és nem páncélt. A testük volt
fémből. A Mars papjainak, akik genetikai
tudományos kutatóknak nevezték magukat, nagy fejtörést okozott ez a tény.
Hogyan került ide Dexter? – Egyszerűen elrabolták. Néhány marslakó nem törődve a konspirációs szabályokkal, megjelent a lakásán. A fordítógép egy külön dobozban volt a kezük ügyében, jól látható módon, hogy pontosan lehessen látni, ahogy különböző hangok segítségével indítják el a beszélgetést, majd megvárják, amíg a tolmácsgép emberi nyelven továbbítja a professzornak a mondanivalójukat. Amikor meglátta őket az emeleti lakásának ajtajában, furcsamód valamilyen nyugalom szállta meg, mintha már régóta várt volna erre a találkozásra. A különös, légies megjelenésű lények nem tűntek barátságtalannak, ezért hamar beengedte őket a lakásába. Talán azért nem kapcsolódott be nála az idegenekkel szembeni önkénytelen reflex, mert ugyanazt a levegőt szívták, mint itt az emberek, és valamilyen módon a gyámoltalan kinézetük szánalmat ébresztett a professzorban. Hamarjában megkínálta őket Frissen facsart gyümölcslével, amiből udvariasan fogyasztottak keveset.
– Professzor úr! – Kérem, segítsen rajtunk! Az önök bolygója is veszélyben van, és a mi bolygónkat már feldúlták. Jelenleg szervezzük az evakuációt.
– És mi lenne az én feladatom? – kérdezte a professzor.
– Úgy tudjuk, ön elévülhetetlen eredményeket ért el az exobiológia terén, nekünk pedig kellene egy ember, aki a szövetségesünk lehetne, és az ön segítségével a genetikusaink ki tudnák kódolni a támadók genetikai szerkezetét. – Nos? Akkor mire várunk? – kérdezte a professzor hirtelen elhatározással. – Tudnia kell, hogy az akció jelenleg még bizonytalan kimenetelű, de ha belemegy, akár sikerül a tervünk, akár nem, bár mi megteszünk mindent az ön biztonsága érdekében, ön nem láthatja többé azokat az embereket, akikhez szorosabb kötelék fűzi itt a földön. – Rendben. Mondta a professzor. – Vágjunk bele! Ha tudok segíteni, megteszek minden tőlem telhetőt!
Az űrhajósok gyorsan szedelőzködni kezdtek. Felkérték a professzort, hogy amiket nem tud nélkülözni, azt gyorsan szedje össze a lakásából, amire még szüksége lesz, azt helyben, a Mars bázison el fogják neki készíteni.
Dexter szinte menekülésszerűen elindult a kísérői után. Dexter tehát elmenekült a bolygólyáról, szinte semmit nem vitt magával, ami emlékeztette volna a régi hazájára.
Hogyan került ide Dexter? – Egyszerűen elrabolták. Néhány marslakó nem törődve a konspirációs szabályokkal, megjelent a lakásán. A fordítógép egy külön dobozban volt a kezük ügyében, jól látható módon, hogy pontosan lehessen látni, ahogy különböző hangok segítségével indítják el a beszélgetést, majd megvárják, amíg a tolmácsgép emberi nyelven továbbítja a professzornak a mondanivalójukat. Amikor meglátta őket az emeleti lakásának ajtajában, furcsamód valamilyen nyugalom szállta meg, mintha már régóta várt volna erre a találkozásra. A különös, légies megjelenésű lények nem tűntek barátságtalannak, ezért hamar beengedte őket a lakásába. Talán azért nem kapcsolódott be nála az idegenekkel szembeni önkénytelen reflex, mert ugyanazt a levegőt szívták, mint itt az emberek, és valamilyen módon a gyámoltalan kinézetük szánalmat ébresztett a professzorban. Hamarjában megkínálta őket Frissen facsart gyümölcslével, amiből udvariasan fogyasztottak keveset.
– Professzor úr! – Kérem, segítsen rajtunk! Az önök bolygója is veszélyben van, és a mi bolygónkat már feldúlták. Jelenleg szervezzük az evakuációt.
– És mi lenne az én feladatom? – kérdezte a professzor.
– Úgy tudjuk, ön elévülhetetlen eredményeket ért el az exobiológia terén, nekünk pedig kellene egy ember, aki a szövetségesünk lehetne, és az ön segítségével a genetikusaink ki tudnák kódolni a támadók genetikai szerkezetét. – Nos? Akkor mire várunk? – kérdezte a professzor hirtelen elhatározással. – Tudnia kell, hogy az akció jelenleg még bizonytalan kimenetelű, de ha belemegy, akár sikerül a tervünk, akár nem, bár mi megteszünk mindent az ön biztonsága érdekében, ön nem láthatja többé azokat az embereket, akikhez szorosabb kötelék fűzi itt a földön. – Rendben. Mondta a professzor. – Vágjunk bele! Ha tudok segíteni, megteszek minden tőlem telhetőt!
Az űrhajósok gyorsan szedelőzködni kezdtek. Felkérték a professzort, hogy amiket nem tud nélkülözni, azt gyorsan szedje össze a lakásából, amire még szüksége lesz, azt helyben, a Mars bázison el fogják neki készíteni.
Dexter szinte menekülésszerűen elindult a kísérői után. Dexter tehát elmenekült a bolygólyáról, szinte semmit nem vitt magával, ami emlékeztette volna a régi hazájára.
–
Egymás fölé épülő furcsa, ötszögű gúlasor, jellegzetes acélkéken ragyogó
ízekből összetett csápszerűen tornyosuló nyúlványokkal, ami különösen
undorítónak tűnik az emberi szem számára, mintha egy miniatűr bányagép lenne,
amelynek fejrésze arra volt kiképezve, hogy fokozatosan egyre mélyebbre hatoljon
a talajba, ahová becsapódott.
– Szeretném tudni, hogy hogyan kommunikálnak ezek a rovarok – mondta Dexter. Ekkor lejátszották neki azt a fület, elmét, gerincet borzongató hívójel hang frekvencia sávban felhangzó rémületes kattogást, recsegést, félelemkeltő szignál sorozatot, amit a rovarok vezér hajója küldött ki magából már jóval a naprendszerbe való behatolásuk előtt. Kérésére optikai jelekké alakították a jel-sűrítményt, jelezve az idő lefolyásában a frekvenciát, a jel erősséget, és az általános moduláció karakterisztikáját.
Valami ilyesmi egyszerűsítve: - ZZUMM.. ZZZUUMM..ZZUUMMMM! ZZÍÍÍRRR..ZZŰŰRR.. ZIKKRKTRRIZISSZ – A rovarok ezek szerint frekvenciamodulált jelzésekkel koordinálják egymást? – kérdezte Dexter – Váljunk mi is rovarokká! Adjunk le mi is frekvencia modulált jelzéseket, de a jelzés csoport végére tegyünk káoszt okozó, zavaró frekvencia modulációt. Ne azt az összehangoló típusos jelrendezési moduláció sort, amit egymásnak küldenek, hanem egy véletlen jelgenerátor segítségével modulált káosz frekvenciát, hogy az egész számukra értelmetlen zűrzavaros adathalmazzá váljon. Egy adott, előre megbeszélt pillanatban pedig fordított amplitúdóval, ahol magasabb frekvenciájú jel következne, oda az alacsonyabb frekvenciát, ahol az alacsonyabb frekvencia következne, oda a magasabb frekvenciájú jeleket kell beilleszteni, így valamilyen módon kioltják egymást a mi, és az ő általuk kibocsájtott jeleik, hogy ezzel végképp megzavarjuk az ellenséget! – vélekedett Dexter. A marsiak meghányták vetették Dexter ötletét, végül a bolygó körül építettek három műholdat a rovarok rádiósugárzásának megzavarására, sőt a Szaturnusz. és az Uránusz holdjai köré is építettek néhány zavaró állomást, amelyek rádió adásai összhangba voltak állítva a Mars körül keringő zavaró adók frekvencia modulációival.
– Szeretném tudni, hogy hogyan kommunikálnak ezek a rovarok – mondta Dexter. Ekkor lejátszották neki azt a fület, elmét, gerincet borzongató hívójel hang frekvencia sávban felhangzó rémületes kattogást, recsegést, félelemkeltő szignál sorozatot, amit a rovarok vezér hajója küldött ki magából már jóval a naprendszerbe való behatolásuk előtt. Kérésére optikai jelekké alakították a jel-sűrítményt, jelezve az idő lefolyásában a frekvenciát, a jel erősséget, és az általános moduláció karakterisztikáját.
Valami ilyesmi egyszerűsítve: - ZZUMM.. ZZZUUMM..ZZUUMMMM! ZZÍÍÍRRR..ZZŰŰRR.. ZIKKRKTRRIZISSZ – A rovarok ezek szerint frekvenciamodulált jelzésekkel koordinálják egymást? – kérdezte Dexter – Váljunk mi is rovarokká! Adjunk le mi is frekvencia modulált jelzéseket, de a jelzés csoport végére tegyünk káoszt okozó, zavaró frekvencia modulációt. Ne azt az összehangoló típusos jelrendezési moduláció sort, amit egymásnak küldenek, hanem egy véletlen jelgenerátor segítségével modulált káosz frekvenciát, hogy az egész számukra értelmetlen zűrzavaros adathalmazzá váljon. Egy adott, előre megbeszélt pillanatban pedig fordított amplitúdóval, ahol magasabb frekvenciájú jel következne, oda az alacsonyabb frekvenciát, ahol az alacsonyabb frekvencia következne, oda a magasabb frekvenciájú jeleket kell beilleszteni, így valamilyen módon kioltják egymást a mi, és az ő általuk kibocsájtott jeleik, hogy ezzel végképp megzavarjuk az ellenséget! – vélekedett Dexter. A marsiak meghányták vetették Dexter ötletét, végül a bolygó körül építettek három műholdat a rovarok rádiósugárzásának megzavarására, sőt a Szaturnusz. és az Uránusz holdjai köré is építettek néhány zavaró állomást, amelyek rádió adásai összhangba voltak állítva a Mars körül keringő zavaró adók frekvencia modulációival.
Az időutazás a
múltba hihetetlen felelősséget von maga után. Amit teszel, az végérvényesen
megváltoztatja azt az idősíkot, amelyet otthagytál. Tudva, hogy milyen világot
hagytál ott, elképesztő mértékűvé válhat az egyén számára a felelősség szorító
ereje, hogy csak annyi változtatást okozzon, amivel még nem bontja meg az
eljövendő univerzum harmóniáját.
Ugyanakkor az ember, tudja, hogy amit megtervezett korábban, a föld megmentése érdekében, azt meg kell tennie, különben az egész emberiség számára eljött a végítélet.
Háború a Földön.
Ez a háború körülbelül a földi időszámítás, tehát Jézus születése előtt 6 és félezer évvel ezelőtt játszódott le. A Terraiak így nevezték magukat a földi emberek, hajlandók voltak beszállni a háborúba. Néhány király kiképzésre elküldte a Marsi bázisra a leggyorsabb, legjobb harcosait, akiket egyszemélyes vadászgépek irányítására képeztek ki. Így előbb volt űrháború a földön, mint igazi űrhajózás. Természetesen az űrhajók utasfülkéjét át kellett alakítani a homo sapiens robusztusosabb testi felépítése miatt, és a levegő ellátási rendszerét is jóval hatékonyabbra kellett áttervezni. A belső üléseket valahogy olyanra kellett tervezni, mintha a harcos egy lovon ülne, a kormány, és az űrhajó vezérlési rendszerét is olyanra kellett kialakítani, hogy az embernek megfelelő legyen. Az űrhajók támadáskor kettes alakzatban repültek a biztosabb cél elérése, és leküzdése érdekében. A kézi vezérlésű hajókon kettős lövegek foglaltak helyet, erre is azért volt szükség, hogy aki a löveg célzási manővereit végzik, hatékonyabban betaláljanak az adott célterületre.
A szén alapúak, és a fém alapú társadalom rettenetes rovarkatonái között kegyetlenül véres összecsapás volt! Tévedés ne essék! Nem gépek, hanem fém alapon, önállóan szerveződő biológiai lények valamilyen kemény fémötvözetből. – Króm, nikkel, vanádium titán, és egyéb egyelőre ismeretlen fém ötvözetéből. Valamiféle önreprodukáló robotszerűségek, ez rájuk a legmegfelelőbb kifejezés. Az űrrovarok egyedeinek legjobban a földi hangyákéhoz hasonló társadalmi berendezkedésük volt, de az ottani egyének nagymérvű döntési szabadsággal, kiváló alkalmazkodó készséggel rendelkeznek. Ami a fajtájukhoz való ragaszkodást, társadalmi szervezetük egységességét illeti, kiválóan szervezett csapatban jól együttműködő faj. Más értelmes fajokkal szemben mérhetetlen önzéssel, csak is kizárólag a saját fajtájuk legpraktikusabb túlélése, és szerveződése lehetett számukra az egyetlen elfogadható alternatíva. A marsi tudósoknak nagy fejtörést okozott, hogy olyan típusú löveg töltényeket fejlesszenek ki, amik viszonylag kis támadási kör területén roncsoljanak, mégis hatékonyak legyenek a hihetetlenül szívós, szinte elpusztíthatatlan rovarok ellen. – Ez a túlhűtött nitrogén volt. A nitrogén folyékony állapotban tartásához egy különleges üvegtartályt kellett kifejleszteni, amelyet a kilőtt lövedékek belsejében kellett elhelyezni. Ezek a tartályok becsapódáskor törtek szét, lefagyasztva az ott levő rovar- ellenséget, ahogy kifolyt a mínusz 200 C°-os nitrogén. (A cseppfolyós nitrogén egy kriogén folyadék. Légköri nyomáson −195,8 °C-on forr).
– Borbély Júlia…
32 éves koromig a legnagyobb művész volt az életemben. A nagybátyám felesége volt, elbűvölően szép, csodálatos, sötétbarna hajú asszony. A férfiakhoz, és általában az emberekhez való viszonyulása gyengéd, és befogadó volt. A gyermekekkel rendkívül kedvesen, szeretetre méltóan viselkedett. Kértem tőle egy rajzot, hogy anyám majd megcsinálja subaszőnyegnek. Elmeséltem neki a rovarok világát. Egy misztikus másik világot, ahol nem az emberi faj uralkodott. A szögletes, hegyes sziklák között kaktuszféle idegen virágok nyíltak. A nap jóval nagyobb tányérja a sötétlila, és a mályva keverékében tündökölt. A bolygó sötétlő, majdnem fekete égboltján a sötétlila nap úgy égetett, hogy átsütött a bőrön, veszélyes volt ennek a napnak a tüzében szabadban maradni, mert agresszív fényereje égetett. Ezt a hátborzongató világot megrajzolta nekem Júlia, anyukám meg megcsinálta subából faliszőnyegre. Az agresszív fénnyel megvilágított világot a vérben úszó napjával egy barlang mélyének távlatából lehetett szemlélni, ahogy a barlang cseppkövei belógnak a látótérbe. Ezt az idegen világot olyan színekkel ábrázolta, hogy rideg, mégis otthonos színezete volt az egésznek, hiszen ha furcsa is, mégis egy élet bölcsője volt egy másik világban.
Ugyanakkor az ember, tudja, hogy amit megtervezett korábban, a föld megmentése érdekében, azt meg kell tennie, különben az egész emberiség számára eljött a végítélet.
Háború a Földön.
Ez a háború körülbelül a földi időszámítás, tehát Jézus születése előtt 6 és félezer évvel ezelőtt játszódott le. A Terraiak így nevezték magukat a földi emberek, hajlandók voltak beszállni a háborúba. Néhány király kiképzésre elküldte a Marsi bázisra a leggyorsabb, legjobb harcosait, akiket egyszemélyes vadászgépek irányítására képeztek ki. Így előbb volt űrháború a földön, mint igazi űrhajózás. Természetesen az űrhajók utasfülkéjét át kellett alakítani a homo sapiens robusztusosabb testi felépítése miatt, és a levegő ellátási rendszerét is jóval hatékonyabbra kellett áttervezni. A belső üléseket valahogy olyanra kellett tervezni, mintha a harcos egy lovon ülne, a kormány, és az űrhajó vezérlési rendszerét is olyanra kellett kialakítani, hogy az embernek megfelelő legyen. Az űrhajók támadáskor kettes alakzatban repültek a biztosabb cél elérése, és leküzdése érdekében. A kézi vezérlésű hajókon kettős lövegek foglaltak helyet, erre is azért volt szükség, hogy aki a löveg célzási manővereit végzik, hatékonyabban betaláljanak az adott célterületre.
A szén alapúak, és a fém alapú társadalom rettenetes rovarkatonái között kegyetlenül véres összecsapás volt! Tévedés ne essék! Nem gépek, hanem fém alapon, önállóan szerveződő biológiai lények valamilyen kemény fémötvözetből. – Króm, nikkel, vanádium titán, és egyéb egyelőre ismeretlen fém ötvözetéből. Valamiféle önreprodukáló robotszerűségek, ez rájuk a legmegfelelőbb kifejezés. Az űrrovarok egyedeinek legjobban a földi hangyákéhoz hasonló társadalmi berendezkedésük volt, de az ottani egyének nagymérvű döntési szabadsággal, kiváló alkalmazkodó készséggel rendelkeznek. Ami a fajtájukhoz való ragaszkodást, társadalmi szervezetük egységességét illeti, kiválóan szervezett csapatban jól együttműködő faj. Más értelmes fajokkal szemben mérhetetlen önzéssel, csak is kizárólag a saját fajtájuk legpraktikusabb túlélése, és szerveződése lehetett számukra az egyetlen elfogadható alternatíva. A marsi tudósoknak nagy fejtörést okozott, hogy olyan típusú löveg töltényeket fejlesszenek ki, amik viszonylag kis támadási kör területén roncsoljanak, mégis hatékonyak legyenek a hihetetlenül szívós, szinte elpusztíthatatlan rovarok ellen. – Ez a túlhűtött nitrogén volt. A nitrogén folyékony állapotban tartásához egy különleges üvegtartályt kellett kifejleszteni, amelyet a kilőtt lövedékek belsejében kellett elhelyezni. Ezek a tartályok becsapódáskor törtek szét, lefagyasztva az ott levő rovar- ellenséget, ahogy kifolyt a mínusz 200 C°-os nitrogén. (A cseppfolyós nitrogén egy kriogén folyadék. Légköri nyomáson −195,8 °C-on forr).
– Borbély Júlia…
32 éves koromig a legnagyobb művész volt az életemben. A nagybátyám felesége volt, elbűvölően szép, csodálatos, sötétbarna hajú asszony. A férfiakhoz, és általában az emberekhez való viszonyulása gyengéd, és befogadó volt. A gyermekekkel rendkívül kedvesen, szeretetre méltóan viselkedett. Kértem tőle egy rajzot, hogy anyám majd megcsinálja subaszőnyegnek. Elmeséltem neki a rovarok világát. Egy misztikus másik világot, ahol nem az emberi faj uralkodott. A szögletes, hegyes sziklák között kaktuszféle idegen virágok nyíltak. A nap jóval nagyobb tányérja a sötétlila, és a mályva keverékében tündökölt. A bolygó sötétlő, majdnem fekete égboltján a sötétlila nap úgy égetett, hogy átsütött a bőrön, veszélyes volt ennek a napnak a tüzében szabadban maradni, mert agresszív fényereje égetett. Ezt a hátborzongató világot megrajzolta nekem Júlia, anyukám meg megcsinálta subából faliszőnyegre. Az agresszív fénnyel megvilágított világot a vérben úszó napjával egy barlang mélyének távlatából lehetett szemlélni, ahogy a barlang cseppkövei belógnak a látótérbe. Ezt az idegen világot olyan színekkel ábrázolta, hogy rideg, mégis otthonos színezete volt az egésznek, hiszen ha furcsa is, mégis egy élet bölcsője volt egy másik világban.
Szakács Tivadar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése