Most hazai tájakról jelentkezem, pontosabban
Mátraházáról.
Gyönyörű napsütéses idő fogadott, mikor megérkeztünk.
Ahogy kapaszkodott az út felfele a Mátra meredek szerpentinjén, úgy változott,
csökkent a levegő hőmérséklete. Kissé éles, de tiszta, ózon dús levegő! Az út
szélén, s a fák alatt sok hó van – maradt a tegnapi havazásból.
Régi ismerősként lengeti ágait a zúgó fenyves, és ahogy
kiszállunk a kocsiból madarak éneke köszönt. Cinkék pityegnek, harkály
kopácsol, s erdei poszáta kiált az öreg bükk csupasz árhegyéről.
Itt megtelik az ember az első percektől életerővel
pilulák és táplálék kiegészítők nélkül is. De nem is csoda, hiszen itt az évi
napsütéses órák meghaladják a kétezer órát, és a hőmérséklet-ingadozások sokkal
kiegyensúlyozottabbak, mint az ország más vidékein, nyáron nem haladja mg a 25
– 26 fok Celsiust. Ehhez járul a magas nedvességtartalom és alacsony
páranyomás. Lássuk, mit ír 1930.ban a Mátra részletes kalauza: „A magyar címer hármas
halmából Trianon elszakította a Tátrát, meg a Fátrát, s csak a legkisebbet, a
Mátrát hagyta meg. Csonka hazánk csonka címerében most már a Mátra a
legmagasabb, utolsóból lett elsővé. Azelőtt ügyet sem vetettünk rá. Annyi volt
a szebbnél szebb hegységünk, hogy dúskálhattunk bennök. Ma alig maradt
egynéhány, s ezért kell megbecsülnünk a hármas halom e harmadik halmát.”
A szanatórium kellemes csalódást okozott. A
magas szintű szakmai ellátás mellett kényelmes, jól fűtött szobák fogadják a
gyógyulni vágyókat. A napi háromszori étkezés, az ízletes ételek, a változatos
menü teljesebbé a komfortot. Külön szót érdemel az egészségügyi dolgozok
kedves, udvarias, magatartása, odaadó munkája.
Maga a szanatórium 1932-ben nyitotta meg a
kapuit a Nagy-Somor réten 700 méter tengerszinten. Ez volt Magyarország első, a Horthy Miklós nevét viselő tüdőszanatóriuma,
mely Közép-Kelet
Európa legmodernebb közegészségügye volt. Ma a tüdőbetegségek gyógykezelésére
szakosított osztály mellett kardiológiai rehabilitáció is működik
A II. Világháború
borzalmai nem került el Mátraházát sem. A szanatóriumot a Vörös Hadsereg
lefoglalta, a betegeket szélnek eresztették, a felszerelést elhurcolták, s az
épület maga is jelentős károkat szenvedett. Dr. Szelőczey Dénes sebész főorvos az életével fizetett
azért, mert ellene szegült a szanatórium kiürítésének.
A ragyogó idő sétára csábít – járjuk hát körül a Nagy-Somor rétet, ahol
épült ez a gyógyintézet. Jó félórás séta a kitaposott ösvényeken.
természetesen, ha csak nem állunk meg közben ezt-azt alaposabban megnézni.
Például a kora tavaszi virágokat az erdőszélen, mint a kedves májvirág, továbbá
a fenyőfák között futkározó mókusok. Egyikük utánunk is eredt egy kis csemege –
dió, vagy mogyoró – reményében, de mivel nem kínáltuk, csalódottan felfutott az
egyik törzsön, s eltűnt az ágak között. Az ösvény egyik kanyarjában feltűnik a
bokrok között egy pad, melyen hárma előrehajolva ülnek. Vajon mit művelnek? –
csodálkoztam. Aztán megláttam. Idejöttek cigarettázni, mert benn az épületben
tilos. Nagy dolog a szenvedély! Aztán ott vannak az ide-oda vezető lépcsők a
dimbes-dombos parkerdőben – lerövidítik a kanyargó ösvény íveit. Korosak,
kopottak, látszik, hogy szinte száz éve használják őket.
Így nem csoda, hogy a félórás séta órányira hosszabbodik…
Érdemes hát ide feljönni nem csak a gyógyulni vágyóknak, hanem azoknak is,
akik a modern élet fáradtságát óhajtják kissé kipihenni, akik regenerálódni
vágynak.
Most lássuk, mit ír a hivatalos értesítő: „A 700 m-es magasságban, 18 hektáros területen elhelyezkedő, szubalpin
klímájú mátraházai egység területén elhelyezkedő orvos-nővérszálló földszintjén
2, 3 és 4 ágyas részben pótágyazható, fürdőszobás, erkélyes, színes
televízióval és hűtőszekrénnyel felszerelt szobákat bocsátunk vendégeink
rendelkezésére, a második emeleten 4 ágyas közös zuhanyzós, mosdós szobák
várják a túrázókat, kirándulókat.”
Ennyi jó pont után, lássuk az érem másik oldalát. A szakintézmény 50%-os
kihasználtsággal működik a sorozatos átszervezéseknek köszönhetően. Így a több mint ötszázról 250-re csökkent
az OEP által finanszírozott ágyak száma. A leépítések egyenes
következményeképpen a személyzeti lakások és nővérszállók fele üresen áll.
Üresen szomorkodik a turistaszálló is. „Tilos az átjárás” tábla és gyomos
lépcsők fogadják a közeledőt. Üres az óvoda épülete, pedig mikor beindult itt
oktattak először KRESZ-t óvodásoknak – a pálya most ott árválkodik a kerítésen
belül. De a kis bolt polcai sem roskadoznak az árutól, csak a por lepi. Egyedül
a kirakat üvegére festett Coca Cola felirat színe nem fakul.
Ez azonban
mit se von le a táj, a Mátra szépségéből!
Bige
Szabolcs Csaba