2017. január 19., csütörtök

Giatrosz Agrotikosz: A nimfa bosszúja





Történetem a régmúlt időkbe visz, amikor még nimfák és faunok népesítették be az erdőket, ligeteket, völgyeket. A Helikon hegy lábánál a dús mezőkön legeltek Képhiszosz király nyájai. Béke uralkodott Boiotia földjén, a föld adományai, az erdők, folyók, a tenger állatai ellátták az emberek igényeit. Tejet, sajtot adtak a nyájak, a szelíd lejtők szőlőt, gyümölcsöt és olajbogyót teremtek, a szorgos mesteremberek a hegyen kibányászott agyagból hasznos tárgyakat formáztak, meg az isteneknek tetsző tárgyakat, szobrokat. A király népes családdal büszkélkedhetett, három fia és két lány élt vele, valamint népes rokonsága. a még mindig mutatós,  szorgalmas felesége Leiriópé tizenegy gyermeke szült neki, de közülük hatot elragadott a mocsarakból elősettenkedő gonosz köd.
A nyájakat a legkisebb fiú, Nárkisszosz testvéreivel együtt terelgette nap, mint nap. Reggel kihajtották a karámokból, elhajtották a patakhoz, végig terelgették a tágas mezőn, délben pihentek az árnyas ligetekben, s este hazatértek.
A déli pihenés ideje alatt, amíg állataik nyugodtan hevertek a bokrok árnyékában a fiú gyakran átkíváncsiskodott a szomszéd király területére. Ott is csak legelésző nyájakat látott, melyeket korabeli fiúk terelgettek és mérges kutyák vigyáztak. Patak választotta el egymástól a két birtokot, s így mikor itatni mentek mindig összetalálkozott az ottani pásztorfiúkkal.
Egyik délben, amikor a szomszédokat figyelgette, észrevette, a pásztorokkal egy szép, aranyszőke hajú ifjú lány is időzött. A csínos Nárkisszosz könnyen magára vonta a figyelmét ügyes furulyajátékával. Leült a vízparton egy kidőlt fatörzsre, s fújta a dalt, amit Pán istentől tanult ő is, mint Daphnisz. Igaz, hogy neki nem hozott csak szenvedést ez a tudás, de Nárkisszosz erről mit sem tudott. A szép leány felfigyelt a furulyaszóra, s a göndör fürtű pásztorfiúra.
Azt, hogy a furulyaszó, a patakcsobogás, a lombok közt fütyörésző madarak, a pásztorfiú megnyerő alakja okozta, vagy a pajkos Érosz nyila sebezte meg őket, ki tudná eldönteni, de lángoló szerelem lett a találkozásuk eredménye. Narkisszosz a testvéreire hagyta a nyájat, s egész nap az erdőt, a ligetet bújta szerelmesével.
- Hé, fiú! Hova futsz már ilyen kora reggel? – kiáltott haragosan Árión, a legidősebb testvér.
- Hagyd menni! – kelt védelmére Pamphilosz, aki természetéből adódóan minden viszályt igyekezett elhárítani. – Szerelmes a gyerek, s még nem tudja, hogy mennyi baj éri majd emiatt.
A szerelmesek pedig egész nap az erdőben, ligetekben csatangoltak, s csodálták egymás testét, szépségét, de nem tudtak mit kezdjenek izzó érzéseikkel, ismeretlen vágyaikkal. Tapasztalatlan fiatalok voltak, akik alig nőttek ki a gyermekkorból.
- Mitől dalol a furulyád, agapétosz*? – szólott egy hang a háta mögül.
Meglepődött, mert senkit nem hallott közeledni, s hogy megfordult egy gyönyörű nőalakot látott egy kövön ülve.
- Szerelmes dalt játszom, várom a kedvesem – válaszolta. - De te ki vagy? Sohasem láttalak ezen a tájon.
- Itt lakom a forrás melletti barlangban, de nem szívesen mutatkozom az emberek előtt.
- Ó, akkor te nimfa vagy!
- Igazad van, agapétosz! És ha eljössz most velem a barlangomba, megtanítalak, hogyan szeresd a kedvesedet.
Az oktatás olyan jól sikerült, hogy a nimfa beleszeretett a szép pásztorfiúba, de ő visszatért a kedveséhez, és többet nem törődött a „tanítómesterével”. Nap, mint nap ott várt a fiúra a forrás mellett, kedveskedett neki, ölelgette, csókolta, de Narkisszosz ellökte magától.
- Nem vagyok neked elég szép, agapétosz?
- Inkább nézem most a forrásban úszkáló békákat, mint téged!
- Mit mondasz? – sikoltotta a nimfa.
- Bocsánat, nem mondtam komolyan, de igazán nincs már rád szükségem!
- Akkor csak nézd a békákat! – és fejjel lefelé beletaszította forrásba…

-.-
* αγαπητός - kedvesem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése