2015. február 3., kedd

Csatangolás az ízek, illatok és hangulatok Itáliájában




(Nem, ez sem recenzió, nem is reklámszöveg, csak olvasmány-élmény.)

Előrebocsátom, hogy nem szoktam minden témához hozzászólni, ha értek hozzá, ha nem. Most azonban nem tudom megállni, hogy el ne mondjam a véleményemet legutóbbi olvasmányomról.
Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy egy könyvet akkor élvezünk igazán, amikor olvassuk, és nem akkor, amikor olvasunk róla. Mégis erről a könyvről írnom kell.
Amekkora örömmel olvastam, ugyan olyan örömmel írok is róla. Ez is hozzá tartozik a mű által szerzett élvezethez.
Hogy melyik műről van szó?
Nem titok. A könyv címe: „Ezer nap a Palotában” The lady in the palazzo by Marlena de Blasi.
Már a könyv első oldala megdobogtatta a szívemet az ajánlással. Azzal kezdi, hogy „Per il amore mio, Fernando Filiberto Maria // Il gran bel gentiluomo di Venezia”. Ő a férje az írónőnek.
És az utolsó a sorban a könyvét ”Per Edna Tromas // Dolcezza con occhi blu”-nak ajánlja.
Ez a kedves közvetlenség végig vonul a könyvön az utolsó mondatig. Nem szóról szóra idézem ezt a befejező mondatot, de valahogy így hangzik. „... a lakomának nem annyira a receptjei számítanak, mint azok az emberek, akik körül ülik az asztalt.”
Az írónő nyitott szemmel és nyitott szívvel járja Olaszországot Velencétől Rómáig, elvarázsolva az ízek, zamatok és illatok tobzódásától. És az olvasót is elvarázsolja!
Megismeri és megszereti Umbria paraszti életformát élő lakóit pásztorostól, városi kereskedőstől, márkistól-hercegestől együtt.
Mindjárt az elején belecsöppenünk egy falusi ünnepség (festa) forgatagába és megismerjük a négy legfontosabb umbriai igazságot, így ebben a sorrendben: - a polentát (puliszkát) mindig egy irányba kell keverni, - a helyesen leélt élet visszafelé pereg, - a falvak védőszentjeivel épp oly természetességgel élnek együtt, mint egymással, és – emlékezzünk, milyen kicsinyek vagyunk a világmindenségben.
Az ünnep fénypontja a tombola. Minden jelenlevő betesz valamit, és egy tele talicskányi finomság gyűl össze. Tombola jegyet kivétel nélkül mindenki vásárol, s a pénz az ünnepség szervezői-rendezői kapják, amiből fedezik a kiadásokat. A püspök kihirdeti a nyertest: egy tízéves fiúcska nevét. Első zavara után édesanyja segítségével körbejár az ajándékokkal és kiosztja azt az ünneplők között. Meglepő gesztus!
Marlena de Blasi fölfedezi azt a másik Itáliát, amit a turisták nem ismernek, nem látnak. Az útikönyvet, vagy Times magazin-t böngésző - legtöbbször amerikai - turista arról panaszkodik, hogy a kereskedőket kivéve mindenki elutasítóan viselkedik, és a templom falához támaszkodva a legújabb sporthírekkel szórakoztatják társaikat. „Annyi templomot láttam már, ezt most kihagyom!” - nyafogják.
Mialatt a pecsenyék és gyümölcsök, cipók és édességek között bolyong, és sorra nyitogat boros flaskákat, megismertet Közép-Itália különleges íz világával. A vacsorák és lakomák iránti lelkesedése, hogy minden újat megkóstol és maga is megpróbálja elkészíteni, az olvasót is magával ragadja.
A szakács szemével látva a világot kijelenti, hogy semmi sem olyan fontos, mint a létfenntartás, mint az étkezés, mert az élet egymillió lírával többel, vagy kevesebbel is megy tovább, de az ebéd az ebéd!
Otthon érzi magát ebben a számára különben idegen környezetben, pedig messziről, a tengeren túlról, Dél-Dakotából érkezett, és eldöntötte, hogy Olaszországban telepedik le. Otthon érzi magát, idézem a szavait: „Tudom, hogy ha otthon érzem magam a világban, az tesz gazdaggá”.
A történelmi időkbe is kiruccan egy-egy templom, vagy romos palazzo kapcsán. Akár az etruszkokig is. Megejtő a könnyekről szóló monda: azt tartották az etruszkok, hogy a könnyek a lélekből fakadnak, és ha sírtak egy külön erre a célra készített edénybe fogták fel a könnyeket. Ne vesszen kárba, mert akkor, aki sír a lelkéből veszít. Az így felfogott könnyet rózsaszirommal illatosították és ezzel az illatszerfélével kenték meg szeretteiket. Így változott a lelkük szeretetté.
És mind ezek mellett hiteles szakácsnő, aki hajszolja a kibontakozás lehetőségeit, könyvet ír, recepteket szerkeszt magazinok számára, és hitelességét azzal bizonyítja, hogy minden általa közölt receptet konyhájában kipróbál, vendégeinek felszolgál, és dicséretüknek, véleményüknek őszintén örül.
Mikor vacsorát ad amerikai barátainak, arra umbriai barátait is meghívja, hogy együtt élvezzék a felszolgált fogásokat és egymás társaságát. „...besereglettek, elárasztották a termet azzal az allegriával, életörömmel, amely után sóvárogtam”.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése