December 13 Luca napja. Ezt tudjuk, de az vajon igen-e, hogy
ki is volt Szent Lúcia, azaz Luca?
A legenda szerint Lúcia előkelő siracusai családból
származott. Amikor édesanyja súlyos beteg lett, elzarándokolt vele Szent Ágota sírjához
Cataniába, hogy gyógyulásért fohászkodjanak. Édesanyja gyógyulása után Lúcia
álmában megjelent Szent Ágota, aki húgának nevezte őt, s elmondta neki, hogy
saját hitével is meg tudta volna gyógyítani anyját, és megígérte Lúciának, hogy
szüzessége és szeretete jutalmaként Isten nagy dicsőségben fogja részesíteni
Siracusa városát, hasonlóan, mint ahogy Catania városa is dicsőséget szerzett
Ágota vértanúsága által. Lúcia kérésére anyja ígéretet tett, hogy nem fogják őt
férjhez adni, s a hozomány fölött tetszése szerint rendelkezhet. Lúcia e
vagyont a szegényekre fordította, amit vőlegénye rossz szemmel nézett. Amikor
pedig a férfi ráébredt, hogy elesett a házasságtól és a hozománytól, bosszúból,
kereszténység vádjával bíróság elé hurcolta Lúciát. A bíró először arra
utasította a leányt, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, de ő ezt
megtagadta. Ezután nyilvánosházban akarta küldeni leányt, de a Szentlélek olyan
nehézzé tette a testét, hogy nem tudták elmozdítani helyéről. Végül kegyetlen
kínzások után a bíró halálra ítélte. Miután a torkába kardot döftek, nem halt
meg azonnal, hanem még tanította a népet, s csak akkor lehelte ki lelkét,
miután egy paptól megkapta az utolsó kenetet.
A közkedvelt szent volt a középkorban, védőszentje a
szembetegségben szenvedőknek és vakoknak (mivel a Lúcia név a lux = fény szóból
származik), a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak
(földművesek, kézművesek, varrónők, párnakészítők, nyergesek).
Ünnepe dátumából kiindulva -- a Gergely-féle naptárreformig,
1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének
tekintették, továbbá munkaszünetes törvénynap volt -- a nép gazdag szokáskoszorúval
vette körül, amelyben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűntek.
Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre,
a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek.
Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepel.
Siracusában legutóbb ásatásokat folytattak, és bizonyítékok
kerültek napfényre Lúcia személye és vértanúsága mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése