ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM SZATHMÁRY OLGA OTTILIA

ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM

SZATHMÁRY OLGA OTTILIA

Karodba vágyom, hol a végtelen óceán ölel.

Hullámai a partra habokként sodródnak.

Eggyé válik testünk a végtelen vízzel.

Ott kezdődött életünk: köszönjük a MINDENHATÓNAK!

Testem párhuzamosan fekszik a hullámok hátán,

Földobja magasra, majd a mélybe lendül.

Újra fölkap a víz sörényére lazán.

Karod érzem, kiemel, ám testünk elmerül.

Játszunk a habokkal, ők meg mivélünk!

Sós vízzel lett teli szám, az úszó mozdulatot elvétettem.

Sodródom, kapkodom a tempót, egymástól messzi kerültünk.

Fölöttem sirályok vijjognak, ők vannak velem.

Az óceán hullámai elveszni nem hagytak.

Partra sodortak, a selymes homok fövenyre.

Erőm vesztetten fekve, a habok paplanként betakartak.

Kedvesem rám talált, szerelmesen fonódtunk össze.

Óceán álmom: újra a parton kéz- a kézben séta.

Mennyei boldogság lenne, még itt a földi életben.

TE már HOLD! Testem izzó, érintésem vulkán láva.

Fény-lényed éjszakánként újra látom békémben!

Budakeszi, 2012.05.21.

Szathmáry Olga Ottilia