Reményi Tamás: Őszi ciklus

Beköszönt az ősz


Rejtett álom szívet, lelket felizzit.
Beköszönt az ősz, mosolyog az alma,
Fiastyúk odahívja a csibéit,
S közben a szántón eke földet forgat.


Kokettál a lány, legény kedve hízik,
Kapa, kasza igaz álmát alussza,
Testük tüzét melegíti a Nap is:
Bevonulnak az árnyékos kazalba...


Hű! Mi minden történik kora ősszel,
Egyik szív kacér, másik csalafintább...
Lám, a huncutságuk még mindig mesés.


Új életre kél az elhunyt szerelem,
Álmokat kerget a forró délibáb,
Árnnyal ölelkezik a vakító fény.




Őszi erdőben

Árnyas erdő ősszel még belakható,
Kedvesemnek szerelem is vallható.
Simogatón fejünkre hull az éjjel,
Egymást ölelve köszönt ránk a reggel.

Álom, álom, édes álom szeress még,
Szerelembe estem veled s lelkem ég.
Szívem táján simogat a napsugár,
Megpezsdül vérem amikor szemem lát.

Lehullik a selymes elsárgult levél,
Ágyat vet a természet már mifelénk.
Kezed csókolom, utána ajkadat,
Narancs avar vörös fénnyel betakar.

Feleségül vennélek, de nem lehet,
Csak erdő árnya adhatna fedelet.
Apád, Anyád elkergetne a háztól,
Összebújhatnánk hidegben, mint máskor.




Csendben jött s elvadult



Hulló aranysárga, selymes falevél,
Örök álmát elrejti lelkében,
Még langy' sugarával a Nap felkél...
Fáj a valóság, de gyönyör a képe.


Búcsúzik a nyár az ősznek reggelén,
Könnyes a bíbor hajnal fénylő szeme,
Vörös csepp tündöklik a fűszál hegyén,
Pírja átfest virágot és a Földet.


Őszikék rezzen, lágy szellő fújja,
A természet még hosszasan öltözik,
Az éj közeleg, izzik a láthatár.


Hosszú az örökmozgó idő útja.
Széllovasok a fák ágait tépik...
Sajnos a csendes ősznek is vége már!




Ködöl az ősz


Árnnyal ölelkezik a vakító fény,
Földön vetett levélágyuk besárgult,
Körülöttük poroszkáló szél felkél,
S libegve folytatják a vidám hancúrt.


Ősz festett tája minden évben élmény,
Látványától az elme szinte bódult,
Minden ölelés tartalmaz egy reményt:
Az elsárgult levél jövőre is hull.


Kirepülnek fészkükből a fiókák,
Lépesmézet nyalakodik a medve,
Az éltető Nap egyre gyengébben süt.


Szürkül a szépség, köd mögé bújt a táj,
Zord a fénysugarak ölelkezése...
Homályba vész a virtuóz végzetük.



Reményi Tamás