Reményi Tamás: Szonettkoszorú /mesterszonett/

Reményi Tamás:

Szonettkoszorú /mesterszonett/

XV.
Tavaszi zsongás
.
Látod Kedves, dereng ismét a hajnal,
Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme.
Lelkem már fényeket űz örök vággyal:
Láss a szívembe, lángol a szerelme.
.
A perc távozik egy halk sóhajtással,
Öleléssel ébresztgeti reménye...
Érzelmes sikoly rezgő pillantással:
Elveszhet a forró szerelmi fénye.
.
Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon,
Örökké felizzik bennem a parázs...
Elégedett mosoly ül orcád szélén.
.
Édes élet, mézes csókok ajkamon,
Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs:
Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.
.
I.
Látod Kedves, dereng ismét a hajnal,
Üde leheletével csókot hint rád,
Megsimogatja orcád a napsugár,
S lágyan reád terül aranyló hajjal.
.
Bimbók hasadnak, virágszirmok nyílnak,
Zöld lombozatukat hizlalják a fák.
Röppen a madár, a szellő táncot jár,
Szusszan az óra, s az idő elszalad.
.
Gyönyörre emlékeztet az éji kép,
Minden csillag lehullajtotta fényét:
Kitárulkozott a természet lelke.
.
Nappal s éjszaka, azonos az álom,
Érzelmek násza: már ez a világom.
Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme.
.
II.
Itt a tavasz, a lágy zsongás öröme.
Színes ruhájában pózol a világ,
Szeretetet sugall minden szép virág:
Andalító a kikelet szépsége.
.
Megdobban a szív, leblokkol az elme
Mikor a lelkem már ölelésre vár,
Az idő múlik, fátyolos eget lát:
Késik az életemnek egyetlene.
.
Hevesen lüktet ereimben a vér,
Felforr, mikor kedvesem karomba tér,
S elvarázsol sok-sok édes csókjával.
.
Létünk boldog, szemünk csillagként ragyog,
Álomvilágban az érzelmek nagyok:
Lelkem már fényeket űz örök vággyal.
.
III.
Lelkem már fényeket űz örök vággyal.
Szenvedély s szerelem csatol a mához:
Természet nyújtotta élő világhoz,
Létet övező érzelmi csodával...
.
Csillagfények úsznak az éjszakával,
Sötétség lámpása vezet baráthoz,
Mint gyönyörben gazdag tavaszt a nyárhoz:
Szeretet, szerelem így él egymással.
.
Fáradhatatlanul halad az idő,
Örök szerelmet keresni nem késő:
Lelkeket a fények húrja köt össze.
.
Rád találtam, boldogság nekem lettél,
Szerelmesed vagyok: azzá Te tettél!
Láss a szívembe, lángol a szerelme.
.
IV.
Láss a szívembe, lángol a szerelme,
Gyönyörű lelkedből áramlik a fény:
Csillag vagy, ragyogásod egy tünemény!
Vedd észre, engem vonz szemed szépsége.
.
Nagyon vigyázok érzékeny lényedre!
Tőled van nekem tavaszi friss idény:
Kertem királynője, szívemben remény,
Léted erénye lelkem üdvössége.
.
Kíváncsi szellő átszalad a tájon,
Napsugárral játszik minden faágon,
Majd odébb áll tavaszi vidámsággal.
.
Már a csillagfényben gyönyörködhetünk,
Az esti sétánkba belemerültünk:
A perc távozik egy halk sóhajtással.
.
V.
A perc távozik egy halk sóhajtással.
Az éjszakában álomba merültünk,
Az idővel együtt tovarepültünk
Szívünkben élő lelki boldogsággal.
.
Utunk mellett orgonafák virággal,
Elsuhant gyermekkori virágkertünk,
S rózsalugasunk, ahol nyáron ettünk:
Itt találkoztam először csókoddal.
.
Közeleg egy újabb hajnal. Pirkad már.
A reggel az ébredéssel még kivár,
A Napból sugárzik a szeretete.
.
Éjszaka fátylát elvitte a szellő,
A rőt fény ébresztője kecsegtető...
Öleléssel ébresztgeti reménye.
.
VI.
Öleléssel ébresztgeti reménye...
Madárcsicsergéstől hangos az erdő.
Kedvesemhez bújok, mint hű szerető,
S cirógatom, ébredjen fel öröme.
.
Egy táncos napsugár szökell fejére,
Csiklandozza, megrebben a szemfedő,
Ébredezik. Még álmos és merengő,
Vele ébred a tavasz üde lelke.
.
Csókos kikelet simogatja arcát,
Ablakon át szellő borzolja haját,
S fények ülnek pajkosan a nyakában.
.
Átölelem a törékeny vállait,
Fülébe súgom szerelmes szavaim...
Érzelmes sikoly rezgő pillantással.
.
VII.
Érzelmes sikoly rezgő pillantással,
Ziláló test és rezzenő ívelt száj...
Körbe forog velünk ez a nagy világ,
Mintha álmodoznánk egy körhintában.
.
Sziréni hangfoszlány, egy imádott dal,
Lelkemig hatol, s az egekig felszáll,
Andalító varázs, ami visszajár...
A szeretet mindig a szívben marad!
.
Korosztály nélküli a szerelmi lét,
Feltétel nem ismert mindaddig, míg él!
Lélekhúrba feszül mindenki énje.
.
Egy újabb dolgos nappal más kezdődik,
Életünk új irányba folytatódik:
Elveszhet a forró szerelmi fénye.
.
VIII.
Elveszhet a forró szerelmi fénye,
Amely addig tart, amíg létét éli.
Megszületett ember éltét nem féli,
De idővel eltelt a mersz' sok éve.
.
A mát nem csak örömök tölthetik be,
Keserv-édes együtt, s külön is bénít,
Ám a szeretet mindenkit megszépít.
Agg szív belefárad küzdelmeibe.
.
Érzések, érzelmek még velem vannak,
Érzem, a jók mindig összetartanak.
Hol cél szentesít eszközt, ott van a hon!
.
Gondolattól virrasztok sok éjszakán,
Milyen jövőt hagyok majd magam után.
Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon.
.
IX.
Harmatos gyöngy fénylik a homlokomon,
Gondolatok tolakodnak agyamban,
Érzelmeimet hevítem magamban,
Mert szerelem irányít uralkodón.
.
Festői tájat képzelek vízparton...
Jó néha szerelmesen a szabadban,
föltöltődni vággyal kinn a határban,
Majd csókolni a Kedvest újra otthon.
.
Ott, ahol nincs szeretet, a szív hideg,
A magány kegyetlenül zord és rideg!
Párban szép az élet. E kép jó imázs.
.
Vágyom a tavaszt, hosszú a télidő.
Amikor virágba borul a mező:
Örökké felizzik bennem a parázs.
.
X.
Örökké felizzik bennem a parázs.
Amikor meglátlak megdobban szívem,
Megmagyarázhatatlan amit érzek,
Magával ragad egy gyönyörű varázs.
.
Szerelmes vagyok, ez nekem boldogság:
Sok édes csók, ölelés. Szép az élet!
A sorstól megkaptam, s Ő lett a végzet.
Szeretem Őt, s érzem, hogy viszont imád.
.
Egykor sétáltunk csillagos ég alatt:
S édes csókod az emlékemben maradt,
Sok hajnal ránk köszönt a légyott végén.
.
Mint kiscica, kedvesen hozzám simulsz,
Mikor simogatlak, vállamra borulsz:
Elégedett mosoly ül orcád szélén.
.
XI.
Elégedett mosoly ül orcád szélén
Amikor Neked bókokat rebegek,
Közben kis kezed szívem fölé teszem,
S bevallom lelkem eltitkolt érzelmét.
.
Éreztem, hogy nyomaszt egy nagy kérdés:
Igényelem örökre szerelmedet...
Picit félve: megkérem a kezedet...
Órákig tart ez a perc, amíg ígér.
.
Nagy izgalommal vártam a válaszát,
Árgus szemmel figyeltem a száját...
Végül derült arccal, halkan hozzám szólt:
.
...IGEN! Megcsillant szemében egy csepp könny:
De nem ám bánattól, ez biz' igazgyöngy!
Édes élet, mézes csókok ajkamon...
.
XII.
Édes élet, mézes csókok ajkamon...
Csábos öleléssel kebledre szorítsz,
Mindörökre majdan magad mellé hívsz,
Hogy tanuljunk szerelmet felső fokon.
.
Lágy tavaszi szellőben álmodozom:
Mágnes vagy, amely többé már nem taszít,
Mindig csak vonz, szíved vár és lelked hív...
Már döntöttem: arám leszel, s nem álmom!
.
Van kinek más lehet a magasztos cél,
Amin táncolok: nem más, mint pengeél.
Vállalnom kell! Ez nem hazardírozás.
.
Mindkettőnk forró szerelme a jövőnk!
Úgy szeretjük egymást, mint az elődök:
Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs.
.
XIII.
Szárnyal a lét, virul e meghitt varázs,
Bimbók hasadnak és rügyek pattannak,
Lágy szellőben pirkadat szór aranyat,
Virágok nyílnak és zöldell a határ.
.
Álomvilág, vagy tán ez a valóság?
Vége felé jár a szerelmünk álma:
Házasodunk, egyek leszünk, de párban.
Itthon vagyunk: csodaszép Magyarország!
.
Lelkünk feltöltődött szép szerelemmel,
Szívünk megtelt nagy életszeretettel:
Létünkben már elkísér e szenvedély.
.
Eztán együtt sírunk, együtt nevetünk,
Minden kikeletet nagyon szeretünk:
Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.
.
XIV.
Köszöntünk tavasz az új nap reggelén.
Csodás madárfüttyös hajnal ébresztett,
Rőt napsugár minket megszeretgetett
A fennkölt álmok éjszakája végén.
.
Jegygyűrű csillog a szerelmem kezén,
Napfényben játszik a bűvös kikelet,
Az idill filmje szemünk előtt pereg,
Életünk végéig folytatódó kép.
.
Szerelemmel szépített létre vágyok,
Szerelmedet óvom, reá vigyázok:
Lelkemhez varrom selyem-lélekhúrral...
.
Hát ébredj drága, egyetlen virágszál,
A szerelmes éjszaka már messze jár...
Látod Kedves, dereng ismét a hajnal
.