Sikeresebb, Etikusabb, Tisztességesebb, Gazdagabb és Becsületesebb Évet, Erőben, Egészségben!

https://evica920videoadasok.blogspot.com/2019/12/sikeresebb-etikusabb-tisztessegesebb.html

https://www.facebook.com/evica920/posts/2687985624571714

Sikeresebb, Etikusabb, Tisztességesebb, Gazdagabb és Becsületesebb Évet, Erőben, Egészségben!

Várjuk vissza a közös blogba az íróinkat!

Kedves Látogatók, Írók, Költők, Művészek! 

Szeretettel várunk mindenkit vissza a blogba, hiszen ide saját regisztrációval önállóan is tud mindenki írni.

Annak idején mindenki nagyon kérte, és mégis elmaradt a többi anyag mögött!

Sok meghívót küldtem ki, a közösségi fülek alatt érdemes szétnézni, és rákeresni!

Azzal lehet beregisztrálni!

Főszerkesztő

Nap, Hold Csillagok Művészeti és Irodalmi Rendezvény 1 rész- könyvakciók a megjelenőknek!

Karszalag és fityula

 - történt itt Európában –

 Leutaztam délre egy régi barátomhoz, akit a háború óta nem láttam. Ott rekedt egy kis faluban. A front miatt nem tudott visszajönni. Elvett egy menekült lányt, s most vele él. Öt gyermekük van.

 Este érkeztem meg, s nagy örömmel, szeretettel fogadtak. Tiszteletemre levágtak egy kecskeollót, s a kemencében pirosra sütötte a gazdasszony. Bor is került az asztalra. Igaz kissé savanyú, de legalább tiszta szőlő lé, nem bolti pancsolás.

 Vidáman emlegettük fel közös gyermekkorunkat, az ismerősöket, a régi tájakat, csínytevéseinket, s egyebeket, ahogy ilyenkor szokás. Végül megkérdeztem, hogy honnan került ide a felesége, s hogyan. Erre lefagyott arcukról a mosoly, a viszontlátás öröme mély bánatnak, szomorúságnak adta át a helyét.

 - Mondd el te! – fordult az asszony felé a barátom – Tudja meg első kézből, milyen sorsod volt, miken mentél keresztül, s mi lett a vége.

 - Kezdem azzal, hogy a háború mindent megváltoztatott, mindent összekuszált. Senki sem lehetett már biztonságban. A megszálló hadsereg nem tudta fenntartani a rendet, az időnként betörő partizánok gyorsan kifosztottak néhány házat, raktárt és villámgyorsan eltűntek. Rabló, fosztogató bandák járták a várost, s aki ellenállt, megölték. Rettegésben éltünk. Rozoga kis házunk éppen hogy megvédett az időjárás viszontagságaitól. Élelmünk alig volt. Anyánk a régről maradt értékeinket cserélte ennivalóra. Nem voltunk mi mindig szegények. Apának volt munkája a bankban, és bár szerényen, de tisztességesen éltünk, minden kikerült, aminek a szükségessége felmerült. Még félre is tettünk egy jobb, nagyobb házra.

 - Szép fejlődésnek indult a város, a vidék a háború előtt – szólt közbe a barátom -. De folytasd.

 - Azon a szörnyű napon, éppen kinéztem a hátsó ablakon, mikor megláttam, hogy két feketeruhás, álarcos alak jön a házunkhoz. „Meneküljetek!” - kiáltottam, és felrohantam a rozoga lépcsőn a manzárdra, de közben magamhoz vettem az asztalról a húsvágó bárdot. Az álarcosak berontottak és se szó se beszéd lemészárolták aput, anyut, és a kishúgomat. Velük jött egy lány is az utcából. Ő mutatta meg, hova érdemes betörni, tudhatott róla, hogy anyu mivel csereberél. „Van még egy gyerek.” Mondta, de a rablók leintették, hogy nem érdekli őket, inkább azt mondja meg, hogy hol vannak az értékek. Borzalmas megrázkódtatás volt látni, amink a családomat kiirtják, s akkor ez a nyomorult perszóna el akarja árulni, azt a kicsit is, ami még megmaradt! Elöntött az indulat és onnan fentről, ahol álltam, teljes erőmből hozzávágtam a húsvágó bárdot. A fején találtam el. Rögtön meghalt. A banditák felüvöltöttek, én hátra futottam a fenti szoba felé. Dübörögve rohantak fel a lépcsőn, hogy elkapjanak. De a rozoga lépcső leszakadt a két nagy ember súlya alatt és az egész alkotmány, a manzárd egy részével együtt összedőlt. Rá a rablókra. Én ott álltam rémülten egy megmaradt keskeny párkányon. Meg sem mertem mozdulni. Attól féltem, kibújnak a romok alól és engem is felkoncolnak. De nem mozdult semmi, csak egy-egy vakolatdarab hullott még le.

 - Félelmetes! – jegyeztem meg.

 - Valami hihetetlen nyugalom szállt meg – folytatta. - Félelmem elmúlt, csak a düh maradt bennem. A törmelékeken lemásztam, és félredobtam néhány letört deszkát, lépcsőmaradékot, hogy lássam, kik a támadók. Mindketten halottak voltak. Lehúztam az álarcukat, de csak ismeretlen arcokat láttam. A lány holttestét megragadtam, és odahúztam a romok mellé, a szüleimet és húgomat a konyha kövén terítettem ki, szemüket lezártam és egy-egy ruhadarabbal letakartam őket. Még most is csodálkozom, honnan volt erőm mindezt végig csinálni. Aztán kimentem a hátsó ajtón, és felkerestem a szomszédban lakó barátnőmet. Ott nála szakadt át a gát: zokogva borultam a vállára, s alig tudtam elmondani, mi történt. Léna, így hívják a barátnőmet, az egészségügyi szolgálatnál dolgozott, ő fertőtlenítette a házakat, lakásokat. Most elő vett két vöröskeresztes karszalagot, fityulát és két Vermorelt - fertőtlenítőkészüléket - egyet magának, egy másikat meg az én kezembe nyomott. A hátunkra vettük, és úgy mentünk vissza. A permetezőkkel mésztejet spricceltek szét, ahol fertőtleníteni kellett. Odaérve a házunkhoz mi is azt tettük. A romokat, a halottakat, és főleg az ajtót, ablakokat különös tekintettel a kandi kíváncsiakra. Mikor ezzel végeztünk, kivettem a tálalóból az iratokat: a személyit, az anyakönyvi kivonatokat, és ház tulajdonlapját. Kevés pénzt is találtam, és néhány értékesebb ékszert. Ezeket is magunkhoz vettük, és átmentünk vissza a Léna lakásába. Este szóltunk a papnak, hogy intézkedjen a temetésről.

 - Nagyon bátor lány vagy! – szóltam újra. Nem tudtam megállni, hogy ki ne fejezzem csodálatomat.

 - Ettől az időtől – vette vissza a szót -, rendszeresen jártuk a környéket, és ahol láttuk, hogy tragédia történt, bementünk fertőtleníteni és összeszedtük az iratokat, és elrejtettük Léna lakásában. Ha elfogyott a fertőtlenítő mésztej, a katonákhoz mentünk, adjanak. Úgy látszott szívesen adtak, de mintha féltek, vagy inkább irtóztak volna tőlünk. De nem bántuk! Mikor az utcában és a környéken végeztünk a kifosztott, tönkretett házak, lakások fertőtlenítésével, az összeszedett iratokat betettük egy táskába, és úgy karszalagosan, fityulásan, hátunkon a Vermorel-lel, elindultunk kifele a városból. A falvak kissé jobb helyzetben voltak, mert a rablóbandák a városban fosztogattak, a falusiaktól nem reméltek zsákmányt. Az első faluban a bementünk a paphoz. Kényszeredett mosollyal fogadott. Nem is tárgyaltunk vele, csak annyit mondtunk, küldetésben vagyunk, és hogy adjon ennivalót a további utunkra. Ott is hagytuk hamar. A következő falut kerülővel értük el. Az elágazásnál jobbra tértünk, majd az első dűlőnél irányt változtattunk. Nem bíztunk a papban, akitől most jöttünk el. Ebben a másik helyiségben már egész másképpen fogadtak a paplakban. Mindjárt bizalmat éreztünk a pap iránt, és később sem csalódtunk. Odaadtuk neki az iratokat, hogy ha majd helyreáll a rend - a házak, lakások jogos tulajdonosai, vagy rokonaik visszavehessék javaikat.

 - Hát, így történt – tette még hozzá nagyot sóhajtva.

 - És veletek mi történt ezután? – kíváncsiskodtam.

 - A permetezőgépeket beállítottuk a csűrbe a többi mezőgazdasági gép közé, mondván, jó lesz majd szőlőt permetezni, a karszalagokat, vöröskeresztes fityulát megtartottuk, csak éppen nem tettük fel, és kimentünk egy távoli tanyára. Ott beálltunk béresnek. Dolgoztunk a mezőn, gondoztuk a kevéske állatot, amit a háború meghagyott. A pap szavára fogadtak be. Túl vagyunk már mindenen, csak a gyötrelmes emlékeken nem. Álmomban gyakran visszatér annak a borzalmas napnak minden pillanata…

Kiméra

A kiméra misztikus lény görög országban. Oroszán testű, kecskefejű, a farka pedig egy veszélyes mérgű kígyó.

Nagy Sándor is kiméra volt. Az egyik szeme kék, (vagy zöld) a másik barna.

Alexandrosz ábrázolása az általa veretett ezüstdrakhmán

Képzeljünk el egy balkezes, harcost a harctéren! A nagy kerek pajzsot a jobb kezébe fogja, a bal kezében pedig gyorsan villanó kardja. A támadó azt hinné, hogy neki jobb felé hárít, erre a pajzs nekünk balra mozdul, és váratlanul előtűnik a bal kezében tartott kard! Ha a szemébe nézel, bal felől kékes szürke, jobb felől pedig barátságos barna. Az egész, úgy ahogy van, kiismerhetetlen, és rejtélyes. Ráadásul az a legenda terjedt el róla, hogy félig isteni származású.  A kétpetéjű ikrekkel előfordulhat, hogy még az anyaméhben, a fejlődés igen korai szakaszában összekapcsolódnak, és két, teljesen különböző DNS-lenyomatot olvasztanak össze.  Vagyis – szigorúban, biológiai értelemben – egy testben egy, vagy több ember tartózkodik. 

Transzgenikus Escherichia coli humán inzulingénnel

Humán sejtekből ki lehet vonni az inzulint előállító
sejtek génjeit gén feldarabolással, majd ezeket
a géndarabokat bele lehet helyezni a közönséges Escherichia coli
baktériumokba, amik az emberi bélrendszerben
találhatók, majd vissza lehet ultetni azokat az emberi
hasfalba, így át tudjákvenni a hasnyálmirigy szerepét.

brid: - Amikor egy lovat, és egy szamarat kereszteznek, a keletkező állat egy ló, szamár hibrid lesz. Ez az állat már nagyobb, mint a szamár, és kiválóan terhelhető, munkabíró, jól hasznosítható állat, sajnos nem képes a szaporodásra. A lótenyésztők az öszvér csődört nagyon jól fel tudják használni, mivel a kanca lovat mellé téve fel lehet hozni az állatot hamarabb a szaporodásra. az esetleges baleset így elkerülhető, mert az öszvér közelségéra reagál a kanca, de nem képes vele oly módon párzani, hogy abból utódja szülessen. Szovjetunióban sikerült szaporodásra képes hibridet előállítani a kecsege, és a viza keresztezéséből. Az eredmény, egy nagyobb, édes vízben tenyészthető finom halfajta. Az indiánok által kitenyésztett napraforgó, és a kukorica növény is egyfajta speciális hibrid, amikor valahogyan az eredeti gén egy része megkettőződött, majd ez a kettőzött gén valahogyan visszaépült az eredeti gén struktúrájába.

Szabó László Layaoutocska - Juj, de jó keresztények! Könyvbemutató előadás

Kereessük Szabadi Tibort!

Sziasztok!

Keressük Szabadi Tibort, aki versfordításokat küldött és írt az oldalainkra, mert a régi hotmailes címe nem működik.

Tud róla valaki valamit?

Köszönöm!

Lövey-Varga Éva
Főszerkesztő Laptuldajdonos Kiadó

Názárettől Loretóig

(I Faoni di Norcia - legendák nyomában)

Újra itt vagyok az umbriai Nursiában, hogy résztvegyek a város egyik hagyományos ünnepén. Sok van neki, de ez különösen érdekes és szokatlan, ráadásul magyar vonatkozása is van bizonyos szempontból. Később majd rátérek erre is, de most menjünk vacsorázni a téren található trattoriába. Messze környéken híres a konyhájuk, meg aztán a tulajdonos is jó ismerős. Persze a személyzet is, s így egész családias lett a hangulat.

- Ó, megjöttetek végre? Már vártunk! – fogad széles gesztusokkal a tulajdonos, az asztalunkhoz kísér, és átad a pincérnek.

Ameddig kiosztja az étlapot, megkérdezzük, hogy van a családja.

- Köszönöm, nagyon jól! – kiált fel a pincér lelkesen -. Most született meg a kisfiam a múlt hónapban.

Miután gratuláltunk neki, kiválasztjuk sorra az előételeket, és a főfogást.

- Egyenek nyugodtan, az igazi ünnepség csak tíz után kezdődik! – nyugtat meg, amikor látja, hogy mindegyre a kijárat felé tekintgetünk.

A menüt nem sorolom fel, majd megtudják, ha arrafelé visz az útjuk és betérnek ide...

Kezdem akkor az elején. Minden évben december 9-én este hatalmas máglyákat gyújtanak a város összes terein. Egy-egy máglya eléri a két-emelet magasságot is! Sorra gyújtják meg őket – ahogy az egyik hamvadni kezd, gyújtják a másikat. Éjfélkor pedig megszólalnak a harangok minden templomban. Az emberek körülállják a tüzeket, beszélgetnek, énekelnek, és persze a gyerekek a legboldogabbak, de amint láttam, erre a pár órára mindenki gyermekké válik.

A szokás eredetét tekintve vissza kell mennünk kicsit a történelemben. Názáretben volt a Szent Család háza, egy egyszerű, terméskőből rakott házikó, a Sancta Casa. A házat egy földalatti kripta védte sokáig a rombolástól, tudniillik Nagy Konsztantin császár 312-ben bazilikát építtetett föléje, és békés zarándokhely lett szinte ezer éven keresztül. Assisi Szent Ferenc is elzarándokolt oda szentföldi útja során.

Amikor azonban a keresztesek elveszítették az akkói csatát 1291, május 10-én, félő volt, hogy a törökök elpusztítják a szent helyet, mint ahogy valóban le is rombolták a fölötte álló templomot. A Sancta Casa azonban akkor már nem volt ott! Ellenben május 7- én a ház megjelent nem máshol, mint az akkori Magyarországhoz tartozó dalmáciai Tersattoban. A helybeli hívek elbizakodottsága miatt azonban 3 évvel később az angyalok azt továbbvitték, s letették egy Recanati melletti babérfa ligetbe, melynek neve Lauretum (olaszosan Loreto).

A tersattoiak nagyon fájlalták a Szent Ház körükből való távozását, ezért helyére templomot építtettek, mely máig látogatott búcsújáró hely.

„A ház eredete vita tárgya, bár méretei és építőanyaga alapján megegyezik a názáreti házakkal.” – jegyzi meg a horgony.freeblog.hu.

Kézzelfogható magyarázatnak tűnik, hogy a fenyegetett helyzetre való tekintettel kegyes zarándokok, és keresztes lovagok hozták el a Szent Család házának köveit és építették fel Dalmáciában. Ez sem mehetett végbe, gondolom, angyali segítség nélkül! Három év múlva, mondvacsinált indokok alapján az akkor uralkodó bizánci császár rokona Angeli Comneno hajón elszállíttatta az épület köveit, és építette fel abban a bizonyos babérligetben.

Minden valószínűség szerint a magyarországi vonatkozás, - hiszen a Názáreti Ház először a magyar birodalom területén pihent meg - tette már a középkorban is igen kedveltté Loretót a magyarok számára, ezt tanúsítják a középkori magyarországi zarándoklatokról szóló dokumentumok: megemlítem itt a protestáns Szenczi Molnár Albert, Pázmány Péter, a költő Zrínyi Miklós, Nádasdy Ferenc országbíró, és II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem nevét. (l. Mohl Antal: A Loretói Szűz Mária tisztelete hazánkban)

Mi köze mindennek a nursiai ünnepséghez? – tehetné fel a kérdést a nyájas olvasó. Máris mondom:

A hagyomány szerint a nursiai polgárok azért gyújtanak nagy tüzeket, hogy megvilágítás az utat az angyalok számára, mikor jönnek Loretoba. A helybeliek hite szerint a ház átszállítása december 9-ről 10-re virradó éjszaka történik a Nursia feletti égbolton. Ennek a hírnek az emlékére tartják évszázadok óta ezt a kedves, látványos ünnepet.

Azt mondják, hogy sokkal régebbi eredetű ez a szokás - az ókorba nyúlnak vissza a gyökerei. Elnevezése „Nursiai Faunok Ünnepe” erre utal.  A római mitológia faunjai a pásztorok, a mezők, ligetek, erdők istenségei.  A mezők és az állatok valódi védelmezői voltak: óvták azokat az időjárás viszontagságaitól, a vadállatok- és farkasoktól. Alakjuk, természetük kettősséget mutatott – embertestük kecskelábakban végződött, vad, kiszámíthatatlan természetük szelíd gondoskodással és zeneszeretettel párosult; halandók, de nagyon hosszú életűek. Ez a kettősség teszik őket ellenállhatatlanná. Ilyen a tűz is. Melegít és világít, de pusztít is. És megtisztít. Szentlélek is tüzes lángnyelv alakjában szállt le a az apostolokra az Utolsóvacsora alkalmával. A tűz a szerelem jelképe is, az erős szenvedély lángoló szerelem!

Ne feledjük el azt sem, hogy ez a nap az év legrövidebb napja, azaz ekkor leghosszabb az éjszaka. A máglyák fénye ezt a sötétséget is hivatott eloszlatni.

Ennyire összetettek az ünnepeink. Régmúlt idők hitvilága ötvöződik megejtő keresztény legendákkal, s ha a misztikum mögé kukkantunk, ott találjuk a küszködő, reménykedő, csodaváró embert.