Siena városa mai beszámolóm témája. A többi olasz nagy
múltú városokhoz hasonlóan a történelem szelleme lengi be. Megragadóak a szűk
utcák, a magas kőből épült paloták, a terek, a templomok, harangtorony, a
nyüzsgő tömeg mindenfele. A helyi hagyomány szerint még Senus*, Rémusz fia alapította. A történészek szerin Augustus
császár az alapító, aki leánya emlékére Saena
Julia nevet adta az városnak. A hely ősidők óta lakott hely volt, melyet a
város feletti Castel Vecchio területén
talált leletek bizonyítanak. Valószínűleg egy etruszk vár állhatott itt, s
ennek romjaira épült a római település.
Ami különös, ami megkülönbözteti a többi olasz várostól,
az a Palio, a Lóverseny. Így nagy kezdőbetűvel, mert ez több mint közönséges lóverseny.
Már azért is, mert a város központjában van a lóversenytér.
Maga a lóverseny pálya egy hatalmas tányér alakú tér – a
peremén futnak a lovak, középen pedig a nézők tömege foglal helyet. Álló
helyet. A lóversenypálya körül pedig a gazdag polgárok díszes palotákat
építettek, még a városháza is erre a térre néz. A paloták erkélyei is a
lóversenyt szolgálják, tudniillik ilyenkor vörös bársonnyal bevonják, és a
tehetősebb polgárok onnan nézik a versenyt, s a köréje szövődött
látványosságokat. Persze nem olcsó pénzért! Egy vagyonba kerül egy hely a
balkonon.
A verseny nagy külsőségek között zajlik, korabeli
öltözékbe bújtatott notabilitások, zászlódobáló táncosok, zenekarok emelik az
ünnepi hangulatot.
A rendezvény
legfontosabb szereplői természetesen a lovak. Ezeket alapos válogatás után,
állatorvosok által ellenőrzötten válogatják ki, és próbafuttatások után
kisorsolnak a városnegyedek között. A lovasokat a városnegyed nevezi ki.
Összesen 17 városrész van, melyek elég bizarr neveket viselnek. Íme, ezek a következők: Sas, Hernyó, Csiga,
Bagoly, Sárkány, Zsiráf, Tarajos sün, Egyszarvú (Leocorno), Farkas, Kagyló, Lúd, Hullám, Párduc, Erdő, Teknőc, Torony, Kos-völgye. Közülük
tíz vesz részt egy-egy versenyen. Érdekes a válogatás, mert az a hét, amelyik
kimaradt, a következő versenyen saját jogán fut és mellé hármat sorsolással
választanak ki.
Évente két
versenyt rendeznek, mind a kettőt Szűz Mária tiszteletére. Az egyiket július
2-án, Sarlós Nagyboldogasszony napján, és a másikat augusztus 16-án, Mária
Mennybevétele alkalmából tartják.
Maga a Palio szó tulajdonképpen versenydíjat jelent, itt
Sienaban egy díszes, selyem zászló jelképezi, amelyet a Madonnának ajánlanak
fel, és a verseny végén a győztes városnegyed kapja meg. Egy évig őrzik, és
minden alkalmat megragadnak, hogy ünnepeljék. A másolatával díszítik a
kirakatokat, a házakat, balkonokat. A hatalmas zászlókat hagyományosan Szűz
Mária képmása díszíti, valamint a versenyen résztvevő városrészek, a contrada címerállatai. A Palio-zászló jelképesen
Szűz Mária oltalmazó palástja, mely védelmezően borul a városra.
Maga a tér, a Piazza
del Campo is jelképeket hordoz. Már az elhelyezkedése is erre utal – ez a
város külvilágtól legtávolabbi pontja, és alaprajza a Szent Anya leterített
palástját mintázza, így ami itt történik, minden a Szent Szűz oltalma alatt
áll.
A Paliot nem csak
eljátsszák, hanem mélyen át is élik, hiszen ma is érvényes a mondás, hogy „a
Palio egész évben tart!” Siena polgárai hiszik, hogy Szent Katalin
megállapítása a városukra nézve érvényes, miszerint a város a lélek képmása, a
falak pedig a külső és belső élet közötti határt jelölik. Napjainkban az
idegenforgalmi érdekeltség szórakoztató látványossággá süllyesztheti az
ünnepet, de az évszázados gyökerekkel rendelkező szakrális események mélyen
benne élnek Siena polgáraiban.
A hagyományokról szólva említést kell tennem egy
évszázadokkal ezelőtti történetről. Siena ádáz háborút folytatott a szomszédos
városállammal, Firenzével. Egyik alkalommal, mialatt a másnapi csatára
készültek, a polgárok azt látták, hogy a városfalakon kívül táborozó katonáikra
egy hatalmas lepel borul. A táborban tartózkodók pedig azt észlelték, hogy
városukra borul egy óriási lepel. Az emberek úgy gondolták, hittel hitték, hogy
a Madonna leple borítja őket, védelmet nyújtva az ellenség ellen. A városlakók
nem is csalatkoztak másnap, bár nehéz küzdelem után, de elűzték a firenzeieket.
A csata kimenetelét a harangtoronyból egy dobos figyelte, s mikor látta az
ellenséget eltakarodni, lerohant a térre és örömében a köpenyét a levegőbe
hajigálva rikoltozott. Ezt idézik fel a zászlót dobáló felvonulók a verseny
helyszínén a Palio alkalmával.
A verseny köré épülő ünnepség sorozat négy napig tart, de
maga a verseny, ameddig a lovak körbe futják az ezer méteres pályát, körülbelül
egy percig tart.
A győztes – csak egy lehet a győztes, nincs második hely
– megkapja a győzelmi zászlót, a városnegyed „szurkolói” berohannak a pályára,
a zászlót elviszik a Székesegyházba, és hálaadó énekkel köszönik a Madonnának a
győzelmet. Ezután kezdődhet az ünneplés. Természetesen a lovat ünneplik, hisz ő
a főszereplő, olyannyira, hogy ha futtatás közben a lovas leesik róla, de a ló
befut elsőnek, érvényes a helyezés.
Mikor ott jártunk a Párduc (Pantera) győzelmi lobogóit lengette a szél…
Bige Szabolcs Csaba
*Senus – Romulus,
Róma alapítójának ikertestvére volt Rémusz, de összekülönböztek és Romulus
megölte. Két fiú maradt utána, szintén ikrek, akikkel megismétlődik szüleik
legendája, egy anyafarkas neveli fel őket is. Ezek egyike Senus, aki ily módon
Romulus unokaöccse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése