Hagyma fesztivál olasz módra

Édes savanyú hagyma (cipolla in agrodolce).

Most tanultam ezt a különleges csemegét. Ajánlják előételnek, és körítésnek hús vagy hal mellé. Fogyasztható frissen, amíg meleg, de hidegen is.

Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszéd városban (Cannara) rendezett hagyma fesztivált meglátogattuk. Mozgalmas, olaszosan látványos sokadalom alakult ott ki estére. A sátrak megnyíltak, s az árusok hangos szóval kínálták portékájukat. Nem csak hagymát, szó sincs róla! Mindent, mit a látogatók szívesen vásárolnának: bizsut - ezer félét, ruhaneműt, sálat, sapkát, gyerekjátékokat, édességeket, pékárut és más élelmiszereket. Tolong is a nép, s ahogy besötétedik, lesznek egyre többen. Lampionok fénye teszi hangulatosabbá az estét. Természetesen a hagyma játssza a főszerepet úgy a sátraknál, standoknál, mint a falatozókba, kisvendéglőkben. Ennyi ember persze nem jut könnyen asztalhoz, de ott vannak a hatalmas étkező sátrak sürgő forgó pincérek hadával. Durván ácsolt gerendából állanak az asztalok, s a padok és egy-egy ilyen középkort idéző étkező sátorban százszámra várják a finomságokat, ételkülönlegességeket - mind hagymával kapcsolatos. A fesztivál jó alkalom arra, hogy életet vigyen vidéki városka mindennapjaiba – mondja az ünnepi megnyitó alkalmával a polgármester. Ilyenkor nem csak látványossággal és gasztronómiai örömökkel szolgálnak a sok ezer látogatónak, hanem megismertetik velük a város múltját, különleges épületeit és a tereken bőséges kulturális programot is kínálnak. Ha oda látogatunk, ki ne hagyjuk a Szent Ferenchez kapcsolódó emlékhelyeket, Piandarca mezejét és szentélyét, a sziklaemlékművet, ahol Szent Ferenc a prédikált a madaraknak.

Visszatérve a gasztronómiára, megemlítek néhány különlegességet: - hagymakrém, savanykás mártogató, - hagymás galuska, pirított szalonnával és kecskesajttal, - boros galuska vöröshagymával, - pácolt sertésoldalas, - sajttal töltött hagyma, - hússal töltött hagyma (8 féle), - édes savanyú hagyma, és itt abba is hagyom a felsorolást, mert ez utóbbi csemege receptjét szeretnem leírni. Hiszen ezzel kezdtem! „Az édes savanyú hagyma cukorral, ecettel vízben főtt készítmény, a cukortól karamellizálódik kívánság szerinti színre. Igazi ízét kissé lehűtve élvezhetjük.” – vezeti be a receptet a fesztivál egyik szakácsa.

Hozzávalók 2 személyre: 500 gr gyöngyhagyma, 2 evőkanál fehér borecet, 50 ml víz, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, só.

Egyéb tudnivaló: egy adag: 120 Kcal, könnyű, vegetáriánus étel, előre is elkészíthető, hűtőben lefedve két-három napig eltartható.

Elkészítése: Hámozzuk meg a hagymákat, tisztítsuk meg és hidegvízzel mossuk meg. Egy pohárban keverjük össze az ecetet, vizet, cukrot a megadott mennyiségben. Töltsük a serpenyőbe az olajat és tegyük bele a hagymákat. Gyújtsuk meg a tűzet, és pirítsuk  barnára néhány perc alatt erős lángon. Adjunk az ecetes keverékhez kétcsipetnyi sót, töltsük rá a hagymára és hagyjuk felfőni. Tovább főzzük lassú tűznél 30-40 percet, közben többször megkavarjuk. A főzési idő a hagymák méretétől függ, hogy legyenek elég puhák, de ne essenek szét. A főzés végén húzzuk fel a lángot, sűrítsük be, és néhány percig hagyjuk sülni, ameddig szép lesz a színe. Utána sózzuk és hagyjuk kihűlni tálalás előtt.

Vannak vidékek, ahol azon melegében tálalják, vannak, ahol fűszeresebben készítik vörösborral és szegfűszeggel, ki-ki saját ízlése szerint ízesítheti.

Ezzel a csemegével zártuk a napot, mely nem szűkölködött különleges élményekben.

Réztányér és kicsi kancsó

Egy kívülről jelentéktelennek látszó, de tágas házban lakott Báránka Péter. Kívülről kékre festették, bent élénk mintásra, és ügyesen kényelmesre rendezték be. A szobák és a konyha egy központi nagy helyiség köré épültek, ez volt az ebédlő-nappali, ahol az élet zajlott. Itt fogadta Péter a látogatóit, ismerőseit. Három kamasz fia és a húszas éveinek közepén járó veje éppen megérkeztek, és a rozoga terepjáróval beálltak az udvarra.

- Megjöttünk, apám! – lépett be a házba Tibor, a vő.

A férfi után besorjáztak a többiek is, s ahogy követték, látszott, Tiborban a főnököt tisztelik.

- Lássam, mit hoztatok? – indult ki az udvarra Péter.

A rozoga terepjárót jól megpakolták mindenféle hasznos és haszontalan dologgal. A szeméttelepen guberálták. A három fiú dolgozott, válogatott, és mindent összeszedet, amit valamiképp esetleg használni, értékesíteni lehet. Tibor csak állt az autó mellett, nem vett részt a munkában, de vigyázott, senki ne zavarja meg őket. Sokszor került sor kemény beavatkozásra, mert mások is pályáztak a guberáló helyekre, de Tibor mindig tudta, miként tartsa távol a „betolakodókat”…

- Jó napot!– lépett be a házba Gyárfás - Van itthon valaki?

- Jót neked is! – érkezett az udvar felől Péter – Jókor jössz!

- Van valamid a számomra?

- Nézd csak meg ezt a tányért! – mutatott egy nem éppen tiszta, festett dísztányért.

Gyárfás kézbe vette, forgatta, hümmögött, s közben a szeme megakadt egy kicsike, feketére oxidálódott kancsón a tálaló tetején, de nem szólott semmit.

- Van itt más is! – vett elő a házigazda egy szinte kétaraszos átmérőjű, ütött kopott réztányért. Egy rozsdás, cirkalmas vaskampóhoz volt rögzítve két karikával.

Gyárfás elmosolyodott.

- Fúj a szél, táncol a tányér… - kezdte.

- Mi baj? – értetlenkedett Péter.

- Semmi, semmi, csak eszembe jutott egy régi vers.

- Ne nézd, hogy ilyen girbegörbe! Segítek rajta rögvest!

Ezzel az aszal mellé hengerített egy nagy rönköt a sarokból, pokrócot terített rá és ütemes, kimért mozdulatokkal kezdte ütögetni egy gumikalapáccsal.

- Zsuzsikám! – kiáltott ki a konyhába két ütés között – Hozzál már nekünk, lelkem, két jó feketét!

- Hozom, édesapám! – hallatszott a válasz leánya, Zsuzsika részéről.

Mire az asztalra került a gőzölgő feketekávé, a réztányér is visszanyerte rendes formáját.

- Mennyi?

- A festett porcelán tányér 500, s ez a réz 1500.

- Legyen összesen 1500, és ráadásnak azt az ócska kancsót a tálaló tetejéről.

- Mást mondok, 1800 a három!

- Ezerhatszáz, vagy el is mentem!

- Ennyiért, akár ha ingyen adnám! – siránkozott a házigazda – Tudod, mennyi munka van azzal, ameddig be lehet egyáltalán a házba hozni az árut? Egyszer fel kell kutatni, akkor kiválogatni. Egy kupacra megy a vas, másikra a színesfém, aztán a dísztárgyakat alaposan meg kell mosni, mert sokszor olyan piszkosak, szagosak, hogy még Tibor is csak gumikesztyűben nyúl hozzájuk!

- A viszontlátásra, barátom! – állt fel Gyárfás.

- Itt van, vigyed 1700-ért!

Otthon Gyárfás alaposan megtakarította a festett tányért, s előtűnt rajta nagy örömére a hollandtáj, szélmalmokkal. Utána a réztányért vette kézbe, s törte a fejét, hová is tehetné? Ha a házon kívülre szereli fel, még azt hihetnék, borbélyműhelyt nyitott, de bent igen nagy helyet foglalna el. Félre tette hát, s a kicsiny kancsónak szentelte magát. Hosszasan dörzsölte, kenegette mindenféle pucoló szerrel, de végül mégiscsak letakarodott róla az oxid réteg, s előtűnt a maga valóságos szépségével, egy finom ötvösmunkával díszített ezüst edényke, egy ezüstkancsó.

- Nem is volt olyan rossz ez a mai vásár – motyogta maga elé.

- Ezt a cégért meg beviszem a múzeumba! – ragadta meg a réztányért cirkalmas vaskampójával egyetemben.

Egy igaz barát

A számtan vizsgán történt talán, de lehet az orosz nyelvvizsgán, vagy a románon. Nem is ez a lényeg, hanem az, ami történt. Ami később történt – utána. Akarom mondani, a vizsga után.

A tanár úgy ültetett a padokba, hogy minden diák mellett legyen egy üres hely, ne tudjunk egymástól lesni. Persze azért mégis lestünk. Milyen diák az, aki nem próbál bele lesni a másik dolgozatába!

A hosszú, nyolc személyes pad közepére ültettek, tőlem balra Ödön és jobbra Kari ült. Megkaptuk a kérdéseket, s neki gyürkőztünk a munkának.

- Megy? – kérdezte súgva Kari.

Igent intettem folytatva a feladatot. Már a harmadik kérdésnél tartottam, mikor újra hallottam Kari halk hangját.

- A másodikkal kész vagy már?

Felemeltem a könyökömet és kissé arrább toltam a lapot. Csak óvatosan, nehogy feltűnjön a felvigyázó tanárnak. A következő tételnél bizony elakadtam. Semmi nem jutott eszembe a kérdésről. Tabula rasa!

- Ödönkém! A négyes hogy van?

Megbillentette a lapját, s ennyi elég volt, beugrott a válasz…

Mindez persze megszokott dolog diákkörökben, ennyit még a tanár is elnéz.

Amiért szóba hoztam ezt az egészet, az délután következett.

Ödön barátom ott lakott nem messze tőlünk, a harmadik utcában. Gyakran töltöttük náluk, a nagy udvarukon az időnket. Volt hinta, pingpongasztal, fák, padok. Négy-öt gyerek mindig ott játszottunk délutánonként. Legtöbbünk osztálytárs, kivéve talán egy-két szomszéd srácot.

A vizsga délutánján is átmentem hozzájuk. Ödön édesanyja kedvesen, sőt túl kedvesen fogadott.

- Gyere csak kicsit közelebb Lőrinc! Vegyél a süteményből, Ödönkének sütöttem a sikeres vizsgáért!

- Köszönöm – vettem ki egyet a tálból.

- Hogy ment a vizsga?

- Ment, menegetett…

- Hallom, ha Ödönke nem segít, megbuksz!

- Hogy? De hát, én… - dadogtam megdöbbenve, aztán nem szóltam többet csak kifordultam az ajtón.

Lám, lám milyen egy igaz barát!!!